2p
A parlament idei munkája számokban.

Az Országgyűlés összesen 208 törvényjavaslatot fogadott el idén, 18 százalékkal kevesebbet, mint négy évvel korábban, ugyanakkor ötödével többet, mint 2009-ben.

2017-ben 68 ülésnapot tartottak a képviselők. Az idén elfogadott indítványok közül 56 hozott létre új törvényt, míg 152 alkalommal változtattak már meglévő jogszabályokon. A köztársasági elnök két elfogadott előterjesztést küldött vissza megfontolásra.

Nagy visszaesés volt az országgyűlési határozatokban is, a nyolc évvel ezelőtti 106, valamint a 2013-as 105 után mindössze 24 ilyen jogszabályt fogadtak el a képviselők.

Lázár János legerősebb mondatait itt gyűjtöttük össze >>>

A most született törvényjavaslatok döntő többségét, 167-et a kormány nyújtotta be, további 36-ot jegyeznek kormánypárti képviselők, hármat pedig bizottságok. Az ellenzék parlament elé vitt 132 javaslatából egy, a Jobbik korrupciós bűncselekmények elévülési idejét növelő indítványa kapott többséget.

Az ellenéz hiába próbálkozik

Az összesen 86 ellenzéki határozati javaslatból egyet sem fogadott el a Ház. Volt azonban három olyan megszavazott indítvány, amelyet kormánypárti és ellenzéki képviselők közösen jegyeztek: az ukrán oktatási törvényt elítélő, a Szent László-emlékévet létrehozó, valamint a magyar sport, parasport és diáksport napjait kijelölő határozati előterjesztéseket.

A kormánypárti padsorokból 2017-ben 56 alkalommal, ellenzéki oldalról 163 esetben interpellálták a kabinetet, ami időarányosan nem jelent változást a korábbiakhoz képest.

A Ház idén 19 alkalommal csökkentette ellenzéki képviselők tiszteletdíját, amire a korábbi ciklusokban nem volt lehetőség.

Képviselők, akik csak ülnek a parlamentben – ők szólaltak fel a legkevesebbet >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG