2p

A magyarral ellentétben az EU-s vakcinaútlevél tartalmazni fogja a beadott vakcina típusát is - ha a magyar igazolás nem követi az uniós irányelveket, előfordulhat, hogy csak belföldön ér majd valamit.

Az Európai Bizottság már javában dolgozik egy közös európai digitális vakcinaútlevélen, amely a magyarral ellentétben tartalmazni fogja, hogy ki melyik gyártó vakcináját kapta meg - írja a Blikk az Európai Bizottság sajtóosztályának tájékoztatása alapján. Az EU tagállamai január 27-én elfogadták a vakcinációt bizonyító európai okirat irányelveit. Eszerint az oltási igazolványoknak meghatározott minimum információnak kell szerepelnie, köztük a beadott vakcinákra vonatkozó adatoknak is - olvasható a Bizottság tájékoztatásában.

Erről egyébként a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is beszélt nemrég: itt is olvasható az a nyilatkozata, amelyben az áll: bár még sok kérdés tisztázásra vár (egyebek mellett az, hogy mire is lesz jó az útlevél és hogy az útlevelet megkapó beoltottak egyébként terjesztheik-e a vírust vagy nem), de az igazolvány tartalmáról már megszületett a megállapodás: rajta lesz, milyen vakcinával oltották be az igazolvány birtokosát, lesz rajta egy egyedi azonosító és az igazolvány birtokosának azonosítására szolgáló alapadatok. A kötelező és opcionálian szerepeltethető adatok ennek a dokumentumnak az 1-es mellékletében találhatóak.

Áder János kínai vakcinát kapott, ahogy egyébként Orbán Viktor is - ez azonban nem derül majd ki a vakcinaigazolásukból. (Fotó: MTI)
Áder János kínai vakcinát kapott, ahogy egyébként Orbán Viktor is - ez azonban nem derül majd ki a vakcinaigazolásukból. (Fotó: MTI)

A magyar oltási igazolványban azonban mégsem lesz feltüntetve, melyik vakcinával oltották be az igazolvány hordozóját - erről egy múlt heti jogszabály-módosítás rendelkezett. Márpedig ez gondot okozhat a határátlépésnél: Lengyelország például csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákkal való oltottság esetén ad felmentést a karantén-kötelezettség alól - márpedig az orosz Szputynik V és a kínai Sinopharm nem rendelkezik ilyen jóváhagyással. 

Az uniós vakcinaigazolással kapcsolatos egységes alapelvek azt szolgálják, hogy az egyes tagállamok által kibocsátott vakcinaútlevelek más tagállamokban is elfogadhatóak legyenek - amennyiben a magyar hatóságok által kibocsátott igazolások nem követik ezeket az elfogadott uniós irányelveket, félő, hogy csak határainkon belül ér majd valamit a dokumentum, külföldre pedig továbbra is csak negatív covid-tesztekkel és/vagy karanténkötelezettséggel utazhatunk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG