2p

Legalább az év végéig leállítják a termelést a németországi Eisenachban működő Opel-gyárban a globális csiphiány miatt - jelentette be az autógyártó társaság csütörtökön.

Az üzemet október első hetében állítják le. A mintegy 1360 dolgozót bejelentik rövidített munkaidőre, így bérük nagy részét az állami támogatás révén megkapják.

Legkorábban 2022 elején indulhat újra a termelés. Konkrét dátum nincsen. Ezt azzal indokolták, hogy a félvezetők hiánya miatt az egész ágazat rendkívüli helyzetben van, és nem lehet tudni, hogy mikorra állnak helyre a gyártáshoz szükséges ellátási láncolatok.

A dolgozókat csütörtökön értesítették. Szakszervezetük, az IG Metall erősen kifogásolja az eljárást, az ágazati érdekképviselet helyi vezetője szerint a két napja tartott állománygyűlésen szó sem volt leállásról, és a munkaadó egyeztetés nélkül döntött - írta hírportálján a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság.

Az egykori NDK területén fekvő Eisenachban a rendszerváltás előtt Wartburg gépkocsikat gyártottak. Az Opel 1990-ben vette át az üzemet, és 1992-re felépített egy új gyárat, amelyet sokáig a keletnémet gazdaság megújításának és felzárkóztatásának mintapéldájaként tartottak számon.

Az eisenachi üzem a Türingia tartományi térség egyik legnagyobb ipari munkáltatója. A Grandland X nevű városi terepjáró modellt gyártják, hagyományos és hibrid meghajtással. Korábban két Opel kisautót, a Corsa és az Adam nevű modelleket gyártották. Az átállás miatt tavaly két és fél hónapig állt a munka. Az idén augusztusban is kényszerszünetet kellett tartani, mert egy elektronikai alkatrészeket gyártó malajziai beszállítónál a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a termelést.

Az Opel a korábbi anyavállalat, a francia PSA Group és az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles egyesülésével az év elején létrejött Stellantis konszernhez tartozik. A csiphiány a vállalatcsoport egészét sújtja, adataik szerint a január-júniusi időszakban 700 ezer autót nem tudtak legyártani miatta. Az üzletmenet így is jól alakult, a társaság 75 milliárd euró bevételt és 5,9 milliárd euró nyereséget ért el hat hónap alatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG