2p
Drónokkal bombázták váratlanul a terroszervezet állásait, miközben egy fontos hidat is sikerült felhúzniuk Szíriában.
Így néz ki ma Szíria keleti fele - szürkével az Iszlám Állam kettévágott területei.  Forrás: syria.liveuamap.com

Drónokkal bombázták a harcálláspontokat

H-101-es manőverező robotrepülőgépekkel támadták orosz Tu-95MSz típusú rakétahordozó hadászati bombázók az Iszlám Állam és az an-Núszra Front (Dzsabhat Fatah es-Sám) terrorszervezet objektumait Szíriában - jelentette be Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden Moszkvában.

Konasenkov szerint a délnyugat-oroszországi Szaratov város közelében lévő Engels repülőtérről felszálló bombázók átrepültek Irán és Irak légterén és a terrorszervezeteknek a szíriai Deir-ez-Zór és Idlíb tartományban található legfontosabb objektumaira lőtték ki a robotrepülőket. A tábornok által sikeresnek mondott váratlan légicsapás harcálláspontokat, csapat- és haditechnika-összevonásokat, valamint lőszerraktárakat semmisített meg.

Konasenkov hangsúlyozta, hogy a megsemmisített célok biztonságos távolságra voltak mind a lakott településektől, mind pedig az amerikai különleges egységek és az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) állásaitól. A tábornok szerint ez utóbbiak Deir-ez-Zórban az Iszlám Állam által ellenőrzött területeken helyezkednek el, és ezek jelenétére Moszkva egyelőre nem kapott magyarázatot.

Készül a tömeges átkelés

Vlagyimir Burovcev, az orosz hadsereg utászszolgálatának parancsnoka előzőleg arról számolt be, hogy katonái folyamatos tűz alatt, kevesebb, mint két nap alatt egy 210 méter hosszú, elemes közúti hidat építettek ki az Eufrátesz folyón át, Deir-ez-Zór várostól néhány kilométerre. A folyó keleti partjára történő átkeléshez felhasználandó híd elbírja a nehéz páncélozott járművek súlyát és ezekből napi 8 ezret képes átengedni.

A híd építéséről nemrég egy videó is nyilvánosságra került:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG