3p
Bőven lesz miről beszélniük.

Donald Trump meghívta Washingtonba Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, a látogatásra várhatóan február elején kerül sor - közölte a Fehér Ház. Trump vasárnap délután telefonbeszélgetést folytatott az izraeli kormányfővel, és ennek során hívta meg őt az Egyesült Államokba.

Ez a kapcsolat felbecsülhetetlen?

A közlemény leszögezi: az elnök kiemelte, milyen fontosnak tartja az Izraellel folytatott katonai, hírszerzési és biztonságpolitikai együttműködést, amely tükrözi a két ország közötti "mély és megbonthatatlan partneri kapcsolatot". A Fehér Ház közlése szerint a telefonbeszélgetés során kitértek a palesztin-izraeli tárgyalásokra is és Donald Trump kifejtette ezzel kapcsolatos álláspontját, amely szerint csak az érintett felek közötti közvetlen tárgyalások vezethetnek megbékéléshez. Az amerikai kormányzat szorosan együttműködik majd Izraellel e cél elérése érdekében.

A közlemény szerint a két politikus egyetértett abban, hogy továbbra is szoros konzultációkat folytatnak egy sor, a térséget érintő kérdésben, beleértve "az Irán által képviselt fenyegetést". "Az elnök megerősítette Izrael iránti példa nélküli elkötelezettségét és hangsúlyozta, hogy kormányzata számára elsődleges fontosságú lesz a küzdelem az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és más radikális iszlamista terrorcsoportok ellen" - olvasható a közleményben.

Korábban a nap folyamán Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője egy közleményében arról számolt be, hogy az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe való áthelyezéséről folyó tárgyalások még nagyon kezdeti szakaszukban vannak.

Trump elnökválasztási kampánya során helyezte kilátásba az amerikai követség áthelyezését. A diplomáciai képviselet Jeruzsálembe telepítésének kérdése viharokat kavar Izrael és a palesztinok között. A nemzetközi közösség nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és ezért a legtöbb nagykövetség Tel-Avivban található. Jeruzsálem keleti, főleg arabok lakta részét az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban foglalta el Izrael. Izrael ahhoz ragaszkodik, hogy az egységes és oszthatatlan Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként kell elismerni, a palesztinok viszont abból nem engednek, hogy Kelet-Jeruzsálem a majdani palesztin állam központja legyen.

Akik még jönnek

Az Egyesült Államok új elnöke szintén vasárnap, főtanácsadóinak beiktatási ünnepségén arról is nyilatkozott, hogy találkozót tervez a kanadai kormányfővel és a mexikói elnökkel, hogy megkezdjék a tárgyalásokat az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között 1994-ben létrejött Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) felülvizsgálatáról, valamint a mexikói-amerikai határon építendő falról. A találkozó pontos dátumát nem jelölte meg.

Korábban arról írtunk, hogy Putyinnal is találkozhat Trump, azt orosz államfő már kiadta az utasítást a találkozó megszervezéséhez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG