3p
Ezentúl minden másként lesz, mondta az önkormányzati államtitkár: változik az önkormányzatok finanszírozása, hitelt lehet felvenni, de a személyi felelősségen szigorítanak.

Az elmúlt négy év eredményeiről, valamint elképzeléseikről számolt be önkormányzati és kormányzati tisztviselők előtt Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az Országos Önkormányzati és Közigazgatási Konferencián, a Duna Palotában. Azt hangoztatta, nagy eredménynek tartja, hogy az átalakítás során sikerült megőrizni az önkormányzati alapértékeket, így ma minden településnek saját önkormányzata, választott polgármestere, vagyona valamint rendeletalkotási lehetősége van.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a finanszírozási rendszer átalakításával párhuzamosan lényegében megszűntek az önkormányzati rendszer adósságterhei, ugyanakkor sikerült új fejlesztéseket indítani, a korábbiakat pedig befejezni.

Közölte, a feladatfinanszírozási rendszert tovább kívánják finomítani, és emlékeztetett arra is, hogy az idei évtől több területen, így például már a gyermekétkeztetésben is feladatfinanszírozást vezetnek be a korábbi normatív alapú támogatás helyett.

Arról is beszélt, hogy 2014-től a korábbi "önhiki" (önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása) helyett bevezetik a "mükit", az önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló hasonló támogatást. Utalt arra, hogy 2014-re erre a célra 38,6 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben.

Emlékeztetett arra is, hogy az önkormányzati hitelfelvételhez már kormányengedély szükséges. Elmondta, 2012-ben 75 "ügyletet" (egy önkormányzatnak több ilyen ügylete is lehetett) engedélyeztek összesen 57,1 milliárd forint értékben, míg tavaly 86-ot, 19,4 milliárd forint értékben.

Ahogyan arról a Privátbankár is beszámolt, Nyíregyháza fennmaradó adósságát fizeti ki először az állam. Február végéig a többi tartozás is "eltűnik". Részletek>>

Érzékeny kérdésnek nevezte az adósságkonszolidációból kimaradt 1167 település helyzetét. Közölte, 2014-től négy éven át évente 10 milliárd forintot különítenek el "kárpótlásként" a korábban jól gazdálkodó, el nem adósodott önkormányzatok számára a költségvetésben. Jelezte, még nem döntöttek arról, milyen formában kapják majd meg ezek az önkormányzatok ezeket az alapvetően fejlesztési célú forrásokat. Tállai András azt mondta, meg kell akadályozni, hogy az önkormányzatok újra eladósodjanak, ugyanakkor arról is beszélt, szükség van újabb fejlesztésekre is. Jelezte, az új rendszer sem zárja ki az újabb hitelfelvételeket. Ezzel összefüggésben elmondta, erősíteni akarják az önkormányzati gazdálkodásáért való személyi felelősségi rendszert. Úgy fogalmazott, olyan érzékeny szabályozás kell, ahol a megválasztott vezetőknek is érezniük kell felelősségüket, hogy ne hozzanak olyan felelőtlen döntéseket, melyekkel évtizedekre eladósíthatják az önkormányzatokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG