2p

A moszkvai külügy alaptalan álhírnek minősítette, hogy a moldáv kormány erőszakos megbuktatását tervezgetnék az oroszok.

Teljesen alaptalannak és bizonyítatlannak minősítette, és visszautasította kedden Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt az állítást, miszerint Oroszország Moldova destabilizálására törekszik.

Marija Zaharova Maia Sandu moldovai elnök hétfői bejelentésére reagált, amely szerint Oroszország az ország politikai helyzetének destabilizálására és a chisinaui kormány erőszakos megbuktatására törekszik. Sandu azt állította, hogy Moszkva célja Moldova EU-csatlakozásának megakadályozása.

Az orosz szóvivő a moszkvai külügyminisztérium honlapján megjelent állásfoglalásában Sandunak a Kijevtől kapott információkból kiinduló bejelentését alaptalannak és be nem bizonyítottnak nevezte. Zaharova szerint az állítás az Egyesült Államokban, más nyugati országokban és Ukrajnában "gyakran alkalmazott klasszikus technikák szellemében" épült fel, amelyek előbb ellenőrizhetetlen, titkos hírszerzési információkra hivatkoznak, majd ezeket saját törvénytelen cselekedetek igazolására használják fel.

Zaharova szerint a "dezinformációt" elindító Kijev valódi célja az, hogy Chisinaut kemény konfrontációba rángassa bele Oroszországgal. Az orosz szóvivő érvelése szerint a moldovai hatóságok az "álhír" megerősítésével saját polgáraik figyelmét kívánják elterelni az ország vezetése által okozott súlyos belső problémákról, "az orosz fenyegetés mítoszát" pedig a politikai ellenfeleik elleni harchoz használják fel.

A diplomata a tárca nevében "határozottan visszautasította" azt a sugalmazást, miszerint Oroszország alá akarja ásni a helyzetet Moldovában. Azt hangoztatta, hogy

Moszkva "a nyugati országokkal és Ukrajnával ellentétben" nem avatkozik bele Moldova és a világ más országainak belügyeibe, nem jelent fenyegetést a Moldovai Köztársaság biztonságára, és támogatja a kölcsönösen előnyös és egyenlő kétoldalú együttműködés fejlesztését.

A közleményben Zaharova arra hívta fel a moldovai hatóságokat, hogy "tanúsítsanak végre államférfiúi bölcsességet", ne engedjenek a kívülről jövő provokációknak, és cselekedeteiket saját országuk polgárainak érdekei vezéreljék, valamint azon nagy előnyöknek a megértése, amelyeket az Oroszországhoz fűződő stabil baráti kapcsolatok jelenthetnek Moldovának.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG