1p
Nem kerülgetik a forró kását, a vezető londoni elemző cégek mindegyike a második negyedévre is GDP csökkenést jósol Magyarországnak, ezzel pedig egyértelmű a recesszió.

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint valószínűleg a második negyedévben is csökkent Magyarország bruttó hazai terméke, a magyar gazdaság az első negyedévi visszaesés után így technikai értelemben recesszióba kerülhetett. Ugyanezen szakértők úgy vélik, hogy az infláció nem változott a múlt hónapban júniushoz képest.

A JP Morgan befektetési és elemzőrészlegének közgazdászai 0,4 százalékos negyedéves összevetésű GDP-csökkenést jósoltak, amely számításaik szerint éves összehasonlításban 1,4 százalékos visszaesést jelentene.

A Goldman Sachs szakértői 0,1 százalékos negyedéves és 1,2 százalékos éves GDP-mínuszt valószínűsítenek. A Capital Economics elemzői szerint 1,3 százalékkal eshetett vissza a magyar gazdaság második negyedévi teljesítménye az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.



Idehaza sem látják másként

Egyébként a Világgazdaság és a Napi Gazdaság is arról írt, hogy a holnap megjelenő II. negyedéves GDP adat, év/éves alapon várhatóan 1-1,1 százalékos csökkenést mutat majd. A Napi Gazdaság elemzői konszenzusa szerint az éves alapon számított II. negyedévi mínusz 1 százalékos GDP mellett negyedéves alapon is visszaesés várható, bár annak mértéke csekély, csupán 0,1 százalék lesz. Az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal év/éves alapon -0,7 százalékos GDP adatot közölt. A lapnak nyilatkozó elemzők szerint a visszaesés a gyenge belső kereslettel, és beruházási aktivitással magyarázható, amit már nem tud ellensúlyozni a külső konjunktúra, azaz a nettó export növekedése.

A Világgazdaság kérdésére válaszoló elemzők év/éves alapon a II. negyedévben 1,1 százalékos GDP csökkenést várnak, mínusz 0,7 és mínusz 1,3 százalék közötti szélső érték mellett. A Reuters felmérése alapján a konszenzus mínusz 1 százalék.  Az idei év egészére vonatkozó előrejelzések szerint a GDP 0,8-1 százalékkal zsugorodik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjelent Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is: 7,2 milliós havi fizetés, csökkenő megtakarítás
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:58
Az is kiderült, hogy a miniszterelnök nincsenek a személyes tulajdonában vagyontárgyak.
Makro / Külgazdaság Mibe fektette a pénzét Magyar Péter?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:24
62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?
Makro / Külgazdaság Kapaszkodhat a magyar kormány a jövő héten – sok minden kiderül
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:11
Árulkodó tavaly decemberi és egész éves adatokat közöl a jövő héten is a KSH.
Makro / Külgazdaság Az oroszoknak érdeke lenne az energiapiaci megbékélés Európával, de akkor már inkább mi diktálhatunk
Imre Lőrinc | 2026. február 1. 06:04
A közeljövőben nem, de hosszabb távon az Európai Uniónak és Oroszországnak is ismét érdeke lehet az energiapiaci együttműködés. Addig viszont az EU-nak változtatnia kell a gondolkodásán, új földgáz- és kőolajprojekteket kell indítania – hangzott el a Klasszis Befektetői Klub idei első, energiaipari trendekről és kilátásokról szóló panelbeszélgetésén. Amin az is szóba került, hogy Kína miként tudja zsarolni a nyugati világot a kritikus fontosságú nyersanyagok piacán, és hogy mi lehetne erre Európa válasza.
Makro / Külgazdaság Hátborzongató tendencia figyelhető meg a Parkinson-kórnál
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 12:03
Egyre több fiatalabb, aktív korú él ezzel a szörnyű betegséggel.
Makro / Külgazdaság Kell-e félnünk az új vírustól?
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 11:35
Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa a Facebookon értékelt.
Makro / Külgazdaság Izraellel nagyot fordult a világ
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 10:53
A leminősítést valószínűsítő negatívról stabilra javította a közel-keleti állam adósosztályzatának kilátását a Moody's.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG