3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egy harmadik fél segítheti újra hatalomra Donald Trumpot.

Akár szándékukban áll, akár nem, az olyan kisebb pártok, mint például a No Labels és a Zöld Párt a 2024-es amerikai választásokon Donald Trump frontcsoportjai lehetnek. Előbbi párt például ígéretet tett arra, hogy 70 millió dollárt költ jelöltjének támogatására 2024-ben, aki könnyen szavazókat csábíthat el Joe Bidentől, hogy az elnökválasztást majd Trump javára billentse. A magát centrista szervezetnek tartó No Labels már olyan párterőnek minősül, mely 10 államban indíthat majd jelöltet a szavazáson, köztük Arizonában és Floridában is - írja véleménycikkében a The Guardian szerzője. A szervezet az adományozóit ugyan nem fedi fel, de a hírek szerint köztük van a konzervatív Harlan Crow is, sőt a csatatér államnak számító Floridában egy Trump-támogatót vont be tanácsadóként a kampányba.

Ezek alapján a No Labels Trump megválasztásában lehet segítségre. Sőt, gyakorlatilag minden olyan harmadik fél ilyen szerephez juthat, aki azt állítja magáról, hogy középen vagy baloldalon állna - beleértve ebbe a Zöld pártot is, amely szintén két kulcsfontosságú államban, Michiganben és Wisconsinban és indíthat jelöltet. Vagy épp a Néppártot, főként ha Robert F. Kennedy Jr.-t jelöli.

Egy harmadik jelölt segítheti Trumpot hatalomra?Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik
Egy harmadik jelölt segítheti Trumpot hatalomra?Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik

A nagy kérdés az lesz, hogy a Trump-ellen szavazók egységesek-e Joe Biden mögött, hiszen amíg erre igen a válasz, addig Trump nem nyerhet. Azonban ha egy harmadik fél akárcsak a Trump-ellenes szavazatok kis részét is elveszi Bidentől, Trump már valószínűleg újra bekerül a Fehér Házba.

A cikk szerzője végig is vette azt az öt államot, ahol nagy valószínűséggel eldől majd a 2024-es választás: Arizona, Georgia, Michigan, Pennsylvania és Wisconsin. 2016-ban Trump kis híján majdnem mindegyik államban nyerni tudott, így övé is lett az elnöki poszt, 2020-ban azonban ezek az államok Biden felé húztak. A jelenlegi elnök akkori győzelme a Trump ellen szavazóknak volt köszönhető, hiszen az említett öt államban minden harmadik Biden szavazó úgy nyilatkozott, hogy elsősorban ő inkább Trump ellen szavazott, mint Biden mellett.

Wisconsinban a Zöld párt már megszerezte helyét a 2024-es választáson, itt a választók 38 százaléka mondta azt, hogy 2020-ban főként Trump ellen szavazott. Arizonában - ahol a No Labels indít jelöltet - a Biden-szavazók 45 százaléka volt Trump ellen szavazó. Jól látszik tehát, hogy Biden nem hibázhat, hiszen Trump-ellenes szavazóinak kis mértékű csökkenése is sebezhetővé tenné a jelenlegi elnököt. Arizonában, Georgiában és Wisconsinban a leadott több mint 10 millió szavazatból mindössze 44 ezer volt a különbség Biden elnöksége és a választási kollégiumban elért döntetlen között, ami már képviselőházi választást eredményezett volna. Abban az esetben, ha a kisebb pártok jelöltjei csak a Trump-ellenes szavazatok 15 százalékát elviszik Bidentől, Trump bázisa pedig stabil marad, a volt elnök kényelmesen behúzná a 2024-es választást és visszatérne az Ovális Irodába.

A cikk szerzője szerint ezzel nem is lenne gond, ha a jövő évi választás szokványos lenne, erről azonban nincs szó, hiszen már tudható, hogy Trump mi mindent próbált eddig is megtenni, hogy hatalmon maradjon. Ezért ha 2024-ben újraválasztják őt, akkor az lesz Amerika utolsó demokratikus választása.

"Az amerikai demokrácia jövőjét fenyegető kockázat óriási" - nyomatékosítja a szerző.

Ha a No Labels egy legitim harmadik fél lenne, nem pedig Trump előfutára, akkor visszalépne a jövő évi választástól és 2028-ban próbálkozna újra. Ugyanezt tenné a Zöld párt és jelöltje is, ha tisztességes szándékaik lennének.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG