3p

Augusztusban váratlanul romlott a Sentix euróövezeti befektetői hangulatindexe.

Augusztusban a várt javulás helyett az euróövezetben romlott, Németországban pedig jelentősen visszaesett a Sentix gazdaságkutató intézet befektetői hangulatindexe a honlapján hétfőn publikált jelentés alapján. Az EU és az Egyesült Államok közötti vámmegállapodás első befektetői értékeléseként a hangulatindex a júliusi 4,5 pont után a várt 6,2 pontra emelkedés helyett mínusz 3,7 pont lett augusztusra vonatkozóan.

Az adatok alapján a Sentix megfogalmazása szerint „Az EU és az Egyesült Államok legújabb vámmegállapodását a befektetők nem fogadják nagy örömmel.” Az index három egymást követő havi javulást után első alkalommal augusztusban jelzett hangulatromlást.

Az index összetevői közül az aktuális helyzet és a kilátások megítélése egyaránt romlott: az aktuális helyzet mutatószáma a júliusi mínusz 7,3 pontról mínusz 13,0 pontra, a kilátások megítélésének a mutatószáma pedig 17,0 pontról 6,0 pontra.

„A tarifamegállapodás igazi hangulatrombolónak bizonyult. Legutóbb ugyanis úgy tűnt, hogy az euróövezet kilábalhat gazdasági letargiájából, főleg hogy a német gazdaságból is reményt keltő jelek érkeztek. Most azonban mindez újra kérdésessé vált, mivel az exportorientált iparra nehezedő nyomás várhatóan tovább fog nőni. Ugyanakkor a befektetők egyre inkább aggódnak a növekvő államadósság miatt” – írja a jelentés.

Vakarhatják a fejüket az Európai Központi Bank frankfurti székházában
Vakarhatják a fejüket az Európai Központi Bank frankfurti székházában
Fotó: Depositphotos

„Friedrich Merz szövetségi kancellár, aki nemrég még a gazdasági hangulat javulásáról áradozott, most meggyőződhet az ellenkezőjéről” – fogalmaz a jelentés. A német index mínusz 0,4 pontról mínusz 12,8 pontra zuhant.

Az aktuális helyzet megítélésének mutatószáma mínusz 18,8 pontról mínusz 29,0 pontra, a kilátások megítélésének mutatószáma pedig 19,8 pontról 5,0 pontra romlott.

„Az EU és az Egyesült Államok közötti vámegyezmény miatt Berlinben, nevezetesen a szövetségi kancelláriában, át kell gondolni a dolgokat” – írja a dokumentum. „Eddig ugyanis Friedrich Merz kancellár abból indult ki, hogy kormányzásának ideje alatt pozitív hangulatváltozás fog bekövetkezni. Eddig a Sentix-konjunktúradatok is ezt jelezték. De a Leyen-megállapodás jelentősen rontja a német gazdaság hangulatát. Most azonban a pénzügyminiszter megállapította, hogy a szövetségi költségvetés kezelhetetlen. Az új adósságok gyakran magasabb kamatköltségeket vonnak maguk után. A nagyvonalú szociális ellátórendszer pedig a kedvezményekkel való visszaélésekhez vezet. Ha a 'korrekciót' adóemelésekkel és nem takarékossággal hajtják végre, aligha lehet remény a fellendülésre” – írja a Sentix elemzése.

Az elemzőház az 1050 befektető, köztük 197 intézményi befektető körében végezte el az augusztusi felmérését.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG