3p

A hétfői már az orosz-ukrán háború 467. napja. Hírösszefoglaló. 

  • Előre nem bejelentett látogatást tett hétfőn Kijevben James Cleverly brit külügyminiszter, akit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadott. Az államfő közösségi oldalain arról tájékoztatott, hogy Cleverlyvel fontos aktuális kérdésekről tárgyalt: Ukrajna várakozásairól a vilniusi NATO-csúcstól, az ukrán béketerv népszerűsítéséről, egy globális csúcstalálkozó előkészítéséről, továbbá az Ukrajna újjáépítéséről Londonban tartandó nemzetközi konferenciáról.

Zelenszkij vendéget fogadott. Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Zelenszkij vendéget fogadott. Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

  • Hanna Maljar ukrán belügyminiszter-helyettes az ellentámadás kapcsán Telegramon arról tájékoztatott, hogy Bahmutnál az ukrán hadsereg „széles fronton nyomul előre, és sikerrel jár, folytatva a tavaly februárban megkezdett védekezést.” Szavai szerint Bahmut és környéke továbbra is a harci cselekmények epicentrumában van. „Ott elég széles fronton haladunk, és sikereket érünk el, fontos magaslatokat foglalunk el. Az ellenség védekezik” – tette hozzá a miniszterhelyettes.
     
  • Több mint ötvenezer óvóhelyet ellenőriztek a hatóságok hétfőig, és csaknem egyharmadukat találták a helyi lakosság védelmére alkalmatlannak - közölte az ukrán belügyminisztérium. Hétfőig 50 195 légoltalmi helyiséget ellenőriztek a rendőrök, a mentők és a helyi hatóságok Ukrajnában, amelyek 32 százalékát alkalmatlannak találták, vagy azok zárva voltak - írta sajtóközleményében a tárca.

  • Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai újabb, több mint tíz tonna lőszert és légvédelmi fegyvereket tartalmazó rejtett orosz lerakatot fedeztek fel a kelet-ukrajnai Harkiv megye ukrán ellenőrzés alá visszavett részében. Velikij Burluk település térségében egy erdősávban bukkantak a raktárra, amelyben páncéltörő gránátok, különféle aknák, gránátvetők, nagy robbanóerejű töltetek, különböző kaliberű lőszerek dobozokban, valamint kazettás lőszerek voltak.
     
  • Nem tartott rendkívüli televíziós és rádiós beszédet Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, az egyes hálózatokon megjelent videó hackertámadás eredménye a Kreml szerint. Az oroszországi Rosztov, Belgorod és Voronyezs megyében több rádió hétfőn olyan „Putyin-beszédet” sugározott, amely szerint ukrán csapatok hatoltak be az országba, ami miatt az érintett régiókban hadiállapotot hirdettek ki. A bejelentés a lakosságot Oroszország belsejébe való evakuációra szólította fel, és azt állította, hogy általános mozgósítás következik.
     
  • Oroszország szerint az ukrán offenzíva nem járt sikerrel vasárnap reggel. Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint az ukrán fél stratégiai tartalékának 23. és 31. gépesített dandárját vetette be, más katonai egységek és alegységek támogatásával. Mint mondta, a támadásban összesen hat gépesített és két harckocsizászlóalj vett részt. Beszámolója szerint az ukrán hadsereg célja az volt, hogy áttörje az orosz védelmet a front Kijev szerint legsebezhetőbb szakaszán. „Az ellenség nem érte el a céljait, nem járt sikerrel” - hangoztatta Konasenkov.

(The Guardian, MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG