1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Valami nem kerek a bukaresti metró építésével, bekérették a papírokat.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal tegnap indított vizsgálatot, első körben iratokat kért ki a bukaresti tömegközlekedési vállalattól. A hivatal ugyanakkor nem kívánt részleteket közölni a folyamatban levő vizsgálat tárgyáról, csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy „rendellenességek” miatt kaptak feljelentést.

A román Hotnews.ro hírportál tudni véli, hogy a feljelentésben az szerepel, miszerint a román állam a valódi költségeknél több pénzt fizetett ki a fő kivitelezőnek, az olasz Astaldi vállalatnak. Az 5-ös vonal egyébként Bukaerst egyik legnagyobb lakótelepét, a Drumul Tabereit kötné be a vérkeringésbe, ezzel több százezer ember életét könnyítené meg. A kivitelezés azonban folyamatosan csúszik, legutóbb 2015-re ígérték az átadást, a mostani állás szerint idén kell elkészülnie a több mint egymilliárd euróból épülő metrónak.

Nálunk a 4-es metró miatt zajlott vizsgálat, ennek részleteiről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szörnyű katasztrófát okozhat az iráni háború – figyelmeztet az ENSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:00
Tízmilliók éhezhetnek majd, ha a nyárig elhúzódik a háború – írja a Világélelmezési Program (WFP) elemzésében.
Makro / Külgazdaság Török Gábor: az állás a valóságban szorosabb lehet, bejöhet a Fidesz kampánya
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:36
Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.
Makro / Külgazdaság Szerdától még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:04
Tovább nőnek a piaci árak, lassan literenként száz forintot lehet spórolni a védett áras gázolajjal.
Makro / Külgazdaság 2,3 millió magyar revolutos élete változik meg
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:41
Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.
Makro / Külgazdaság Ön is szívhatja a fogát a Hormuzi-szoros lezárása miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:22
A fontos szállítási útvonal lezárásának hatásait Magyarországon is érezni.
Makro / Külgazdaság Nagy változások jönnek a BUX indexben
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:56
Három részvény be, egy ki. Az MBH Banknak is nagy lépés ez.
Makro / Külgazdaság Gyorsan elkapkodták a Demján Sándor Program szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt keretét
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:26
Ezután is elérhetők azonban az EXIM további konstrukciói.
Makro / Külgazdaság Így készülhetünk az orosz gáz utáni időkre? Szépen összejöttek az állami tízmilliók
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:54
Már 70 milliárd felett jár a maximum tízmillió forintos felújítási programban igényelt támogatások összege.
Makro / Külgazdaság Nem lassul a hepatitis A-járvány, de jönnek az újabb vakcinák
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:21
Sokmilliós vakcinatendert írt ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a hepatitis A vírus megfékezésére, pedig már tavaly is közel 70 millió forintot költöttek erre. 
Makro / Külgazdaság A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:03
A Politico forrásai szerint egyre dühösebbek és egyre keményebben fogalmaznak uniós körökben amiatt, hogy a magyar kormány továbbra is blokkol Ukrajna ügyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG