2p

Lehűtötte az ukrán hadsereg ellentámadásával kapcsolatos várakozásokat az ország védelmi minisztere.

Kissé túlfűtöttek az orosz erők elleni ukrán ellentámadással kapcsolatos várakozások az ukrán lakosság, a politikusok, illetve a Nyugat részéről

 - vélekedett Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában. Hozzátette:

korábban nem hittek a győzelemben. Korábban azt akarták, hogy Ukrajnának legalább egy része megmaradjon. Amikor azonban az ukrán fegyveres erők sikereket mutattak, a Kígyó-szigeten, a kijevi régióban, Csernyihiv, Szumi, majd Harkiv és Herszon megyékben, mindenki hinni kezdett a győzelemben. Most a következő sikert várják, ami normális.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Oroszországnak megvannak a forrásai lőszerek vásárlására, és a készletei sem fogytak ki annak ellenére, hogy gondolkodás nélkül zúdítanak olykor-olykor tűzzáport az ukrán oldalra. Szavai szerint Oroszország - miközben a saját termeléséből származó készletei jelentősen fogynak -, vásárlási lehetőségeket keres Iránban és Észak-Koreában.

Sebesült ukrán katonák bakancsai a kelet-ukrajnai Donyecki területen, a bahmuti front közelében lévő tábori kórházban 2023. április 8-án. Fotó: MTI/AP
Sebesült ukrán katonák bakancsai a kelet-ukrajnai Donyecki területen, a bahmuti front közelében lévő tábori kórházban 2023. április 8-án. Fotó: MTI/AP

Légvédelemre van szüksége Ukrajnának

Reznyikov az interjúban arról is beszélt, hogy a légvédelem változatlanul elsődleges fontosságú az ország számára. Szovjet légvédelmi rendszerünk van, amihez a rakétakészletek kimerültek. Ha nem nálunk gyártják, és csak olyan országokban kaphatók, ahonnan nem tudjuk beszerezni, akkor valami mással kell pótolni, méghozzá nyugati légvédelmi rendszerekkel. Elvileg már eldőlt, hogy milyen rendszerekről van szó, most pedig a számukat, és a hozzájuk tartozó rakéták számát kell növelni. És ráadásul ne felejtsük el, hogy a légierő is a légvédelem része. Vagyis a modern, új generációs repülőgépek, minthogy azok képesek teljesen lezárni azokat réseket a légvédelemben, amelyeknél a szovjet típusú rendszerek kudarcot vallanak - jelentette ki. Hozzátette, bizonyos abban, hogy csak idő kérdése, és Ukrajna kap korszerű nyugati vadászgépeket.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG