2p
Az új javaslatot az európai szociáldemokraták dolgozták ki.
Menedékkérők regisztrációra várnak a berlini tartományi egészségügyi és szociális hivatal előtt felállított sátorban. (MTI/AP/Markus Schreiber)

Az elképzelés szerint a menekültek befogadásáról nem uniós tagállami kormányokkal, hanem önkormányzatokkal kellene megállapodni - írta szerdán a Die Zeit című német hetilap.

A kormányok helyett önkormányzatok döntenének

A felvetés lényege, hogy a menekültelosztási rendszerből kiiktatnák a tagállami kormányokat, és a városi, települési önkormányzatok önkéntes alapon közvetlenül az Európai Bizottságnál pályázhatnának pénzért, amelyet menekültek elhelyezésére, ellátására kellene fordítani.

A pénz egy uniós alapból származna, amelyet a tagállamok töltenének fel, elosztását pedig az Európai Bizottság felügyelné. Az alap kezelésébe be lehetne vonni az Európai Beruházási Bankot (EIB) is, a döntéshozatalba pedig magukat az érintetteket, a menekülteket, akik így beleszólhatnának abba, hogy az EU-n belül hol helyezzék el őket.

Az elképzelést Gesine Schwan, a német szociáldemokraták (SPD) korábbi államfőjelöltje és Maria Joáo Rodrigues volt portugál munkaügyi miniszter, szociáldemokrata európai parlamenti (EP-) képviselő dolgozta ki.

Városok, ahol szívesen látnának menekülteket

A migránsok befogadására hajlandó városok, települések olyan tagállamokban is vannak, amelyek vezetése elzárkózik menekültek befogadásától. Ilyen például Wroclaw, az egyik legnagyobb lengyelországi város, Spanyolországban pedig a barcelonai polgármester kezdeményezésére egész hálózat szerveződött menekültek befogadására nyitott önkormányzatokból, köztük olyan nagyvárosokkal, mint Madrid, Saragossa és Valencia.

Sigmar Gabriel német alkancellár, az SPD elnöke támogatja a tervet. "Szükség van az ilyen nemkonvencionális ötletekre, hogy kimozduljunk a megrekedt helyzetből" - mondta a politikus a Die Zeitnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG