3p
Az Iszlám Állam visszaszorítása Szíriában nyár óta igen jól halad, az orosz vezetésű és támogatású kormányhadsereg az ország nagy részét visszaszerezte tőlük. Ebben sokat segített egy, vélhetően az orosz stratégák által kidolgozott, a sztálingrádihoz hasonló manőver. Most egy újabb ilyen körvonalazódik, és a terroristák megint belepottyantak.

Nyár eleje óta felgyorsultak az orosz-szír erők hadműveletei, és látszott, hogy a lakott helyeken nehezebben megy a dolog, a sivatagi részeken viszont alig van akadály. Ez érthető, mivel a lakott részeken figyelemmel kell lenni a polgári lakosságra, márpedig az Iszlám Állam előszeretettel használja őket élő pajzsként. A sivatagban azonban nincs ki mögé bújniuk, így ott nincs menekvés, már a levegőből levadásszák őket.

Az első csel

Szíria keleti fele sivatag, amelyet az Eufrátesz folyó termékeny, sűrűn lakott völgye szel át. Így a nehézségek érthető módon az Eufrátesz mentén jelentkeznek, a többi terület nem nagy kihívás. Különösen nehéz egy nagy városban, szűk utcák, sűrűn lakott részek és romok között boldogulni, ezért a legnagyobb Eufrátesz-menti város, Deir ez-Zor felszabadítására cselt vetettek be. A folyó fölsőbb szakaszán látványosan meggyengítették a védelmet, így az Iszlám Állam harcosai odavonultak, és lelkesen elfoglalták a könnyű terepet, sőt erősítést küldtek oda. Közben az orosz-szír erők frontálisan rátamadtak a meggyengített védelmű városra, és elfoglalták annak környékét. Ez után a bekerített erőket napok alatt felszámolták.

Az újabb trükk

Most megint feltűnt, hogy az Eufrátesztől nyugatra fekvő sivatagi területeken az Iszlám Állam területeket kezdett visszafoglalni. Fel is vetődött a gyanú, hogy ezúttal ügyesen kicsalogatták őket az Eufrátesz alsó folyása mentén megmaradt területeikről a sivatagba. Eközben az orosz-szír erők máris megindították hadműveletüket az Eufrátesz mentén déli irányba, nagyjából 30 kilométert haladtak, és elérték Mayadin városát. Feltehetően innen már tovább haladnak az iraki határig, még kb. 80 kilométert kell megtenniük, és az így bekerített és a sivatagba szorult dzsihádista erőket már könnyen felszámolják.

A baloldali szürke rész az alakuló csapda, fölülről a rózsaszín ék az orosz-szír erők haladása az Eufrátesz mentén. Forrás: liveuamap.com

Végső csapás

Ha ez megtörtént, már csak az Eufrátesz keleti partján maradnak az Iszlám Államnak területei, amelyet elvileg az amerikai haderő által támogatott kurd-arab SDF koalíciónak kell elfoglalni. Nem kizárt, hogy ebben is részt fog venni az orosz-szír erő, hisz ott van Szíria legnagyobb olajmezője, és nem tudni, miben egyeztek meg a nagyhatalmak. Mindenesetre a mostani állás szerint úgy tűnik, hogy Szíriában még az idén véget ér az Iszlám Állam uralma. Lehet, hogy Irakban is, és akkor az egészből már csak egy bázis nélküli terrorszervezet marad.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG