2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 363,41 pontos, 0,90 százalékos csökkenéssel, 39 883,29 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 52,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A BUX napközben 37 809 pontig süllyedt, ahonnan délután feljebb kapaszkodott, a legmagasabb értéke 40 246 pont volt.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hétfőn az európai tőzsdékhez hasonlóan teljesített a BUX. Felhívta a figyelmet arra, hogy a részvénypiacokon továbbra is "csapkodás", bizonytalanság uralkodik, a forint piacán pedig még ennél is nagyobb a mozgás. Kiemelte, a forgalom továbbra is nagyon magas, és változatlanul az OTP-ben van a legnagyobb kereskedés.

Nagy a csapkodás. Fotó: BÉT
Nagy a csapkodás. Fotó: BÉT

A Mol árfolyamát segíti az óriási olajáremelkedés, ugyanakkor ezt elbukja a nagykereskedelmi üzemanyagár szabályozása miatt, de még a semleges hatás is pozitívan hat a magyar olajipari cég árfolyamára - jegyezte meg.
Török Lajos rámutatott arra, hogy az olajár mellett a gázár is óriási emelkedést mutatott a nap folyamán, viszont a nap végére némi nyugalom alakult ki, miután kiderült, az Európai Unióban Németország sem feltétlenül támogatná, hogy az energetika bekerüljön az Oroszország elleni szankciók közé.
A forint "elképesztő" történelmi gyengülést mutatott a nap folyamán, ami átértékelteti a magyar eszközöket - mondta Török Lajos.
A forint euróval szembeni árfolyama 399,56 forinton történelmi csúcsot ért el hétfőn délelőtt, kora délután ennél alacsonyabban, 392,96 forinton jegyezték az uniós valutát.

Történelmi mélyponton a forint. Fotó: Pixabay
Történelmi mélyponton a forint. Fotó: Pixabay

A Mol 92 forinttal, 3,66 százalékkal 2604 forintra erősödött, 5,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 3,84 százalékkal 10 015 forintra csökkent, forgalmuk 41,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,13 százalékkal 400 forintra nőtt, forgalma 859,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 3,31 százalékkal 6720 forintra esett, a részvények forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3487,12 ponton zárt hétfőn, ez 85,05 pontos, 2,38 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG