1p
A korábban jelzettnél nagyobb mértékben csökken idén a szlovén GDP. Csaknem két százalékkal teljesít gyengébben a gazdaság, ami megközelíti a tavalyi mértéket.

Ciprus után Szlovénia? Sajtóhírek szerint a szlovén bankok legalább hétmilliárd euró rossz hitelt cipelnek a mérlegeikben, ami az ország GDP-jének körülbelül 20 százalékát teszi ki. Részletek >>>

A szlovén IMAD makrogazdasági elemző intézet új prognózisa szerint az ősszel kiadotthoz képest 0,5 százalékponttal nagyobb mértékben, 1,9 százalékkal csökken az ország GDP-je az idén. Szlovénia gazdasági teljesítménye 2012-ben 2,3 százalékkal zsugorodott.  Az elemzők szerint csak jövőre lendülhet fel valamelyest a gazdasági növekedés 0,2 százalékos ütemben, majd 2015-ben már 1,2 százalékos növekedést ér el.

A szlovén gazdasági teljesítmény idei zsugorodása várhatóan mély nyomot hagy a munkaerőpiacon, a foglalkoztatottak száma csökkenni fog mind a magán-, mind pedig a közszférában. A munkanélküliek száma az idén elérheti a 123 ezret a tavalyi 110 ezer után, és 2014-re már meghaladhatja a 124 ezret is. A regisztrált munkanélküliek aránya az idén 13,4 százalék lehet.

A kivitel segíthet

Az export az idén 1,2 százalékkal növekedhet, a beruházások viszont 0,5 százalékkal csökkennek. A gazdasági növekedést elsősorban a fogyasztás csökkenése hátráltatja Szlovéniában. A lakossági fogyasztás az idén 4 százalékkal, a közszféra fogyasztása pedig 2,9 százalékkal csökken.

Az IMAD előrejelzésében a költségvetési konszolidációs és deficitcsökkentő, valamint a bankrendszer stabilizálását célzó kormányzati erőfeszítések folytatódásának feltételezésével élt. Amennyiben azonban az erőfeszítések nem érik el a céljukat, ez fokozza a gazdasági visszaesés kockázatait - mondta Boatjan Vasle, az intézet igazgatója.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG