2p

A Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár az Európai Tanács ajánlásait átlapozva arra jutott, noha azok nem igazan bírnak fegyelmező erővel, de hivatkozási alapnak is jók lehetnek, ha a kormány már elszánta magát az olyan korrigáló döntésre, amelynek nem csak azonnali nyertesei vannak.

Az EU Tanácsa az összes tagállam gazdaságpolitikájára vonatkozó idei javaslatát nemrég tette közzé, így a Magyarországot érintőt is, 27 oldalas dokumentumként. 

A Bizottság elemző anyagára utalva a Tanácsa dokumentuma megemlíti, hogy a távozó kormány nem adott le a megállapított időre középtávú jelentést, és nem reagált az előző ajánlásban szereplő javaslatokra – hívja fel a figyelmet laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mforon megjelent cikkében Bod Péter Ákos. Hozzátéve: pedig a tanácsi dokumentumban megemlített gondok mind alapos és határozott kormányzati korrekció után kiáltanak.

A felsorolás csupa súlyos ügyet tartalmaz: gond van az

  • üzleti környezettel,
  • a jogalkotás minőségével,
  • a korrupció elleni fellépéssel,
  • az innovációs folyamatokkal,
  • az adórendszerrel.

A bajok listáján szerepel

  • az orosz energiától való függés,
  • a fosszilis energia állami támogatása,
  • az elektromos rendszer elégtelen stabilitása,
  • az oktatás valamint az egészségügy elégtelen finanszírozása,
  • a lakhatás gondja,
  • a hátrányos helyzetűek társadalmi integrálásának hiányossága.

Az árrögzítések feloldása, a társadalmileg igazságtalan és a költségvetést tekintve igen drága rezsi-szabályozás helyébe új rendszer állítása: ezek valóban olyan ügyek, amelyekkel a volt jegybankelnök szerint mielőbb kezdenie kell valamit a Magyar-kormánynak.

További részletek az Mfor cikkében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG