3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A brit kormányfő nem látja értelmét tárgyalni az orosz elnökkel.

Johnson a Daily Mail című konzervatív brit tömeglapnak adott, az újság szombati kiadásában megjelent interjúban kijelentette: az, hogy Nagy-Britannia fegyvereket szállít Ukrajnának, nem azt jelenti, hogy akár közvetett módon Oroszországgal állna harcban.

A brit kormányfő szerint az orosz elnök egyre mélyebben belegabalyodik a maga kreálta katasztrófába. Fotó: MTI
A brit kormányfő szerint az orosz elnök egyre mélyebben belegabalyodik a maga kreálta katasztrófába. Fotó: MTI

A brit fegyverszállításokra utalva úgy fogalmazott, hogy "ha a szomszédot fegyveres rabló támadja meg, az ember adhat a szomszédjának fegyvert, hogy azzal megvédhesse magát. Ez nem azt jelenti, hogy személyesen vesszük fel a harcot a betörővel". A brit kormányfő szerint teljesen másról van szó: erkölcsi, emberiességi cselekedet Ukrajna támogatása az "abszolút barbár, kiprovokálatlan, felesleges" orosz támadás visszaverésében.

Nagy-Britannia régóta Ukrajna egyik legnagyobb nyugati fegyverellátója, és az orosz invázió február végi kezdete óta is több száz hordozható légvédelmi rakétarendszert, páncéltörő rakétákat, egyéb precíziós rakétafegyverzeti eszközöket, 120 páncélozott járművet, hajók ellen bevethető rakétarendszereket és drónokat adott át az ukrán fegyveres erőknek.

Johnson a kijevi parlament képviselőinek videókapcsolaton mondott minapi beszédében bejelentette azt is, hogy London további 300 millió font értékben szállít felszereléseket Ukrajnának az orosz invázió elleni védelemhez. Az új csomagban az ukrán erők ellátására szolgáló, nagy teherbírású drónok, több ezer éjjellátó berendezés és tüzérségi ütegek lokalizálására alkalmas radarrendszerek szerepelnek.

A Daily Mailnek adott szombati interjúban Boris Johnson úgy fogalmazott, hogy Putyin "katasztrofálisan elszámolta magát" az Ukrajna ellen indított invázióval. Hozzátette: ha az orosz elnök úgy gondolta, hogy ezzel elérheti a NATO kisebb mértékű jelenlétét Oroszország környezetében, ez az elképzelése valószínűleg száz százalékig tévesnek bizonyul.

A brit miniszterelnök egyenes utalást tett arra is, hogy más nyugati vezetőkkel ellentétben nem készül közvetlen kapcsolatfelvételre Vlagyimir Putyinnal. Legutóbb, pénteken Olaf Scholz német kancellár tartott több mint egyórás telefonos megbeszélést az orosz államfővel. 

Boris Johnson azonban a szombati lapinterjúban kijelentette: jelenleg egyáltalán nem látja, hogy mi értelme lenne a beszélgetésnek Putyinnal. Az orosz elnök megsértette a nemzetközi jogot, az orosz fegyveres erők módszeresen követnek el háborús bűncselekményeket - tette hozzá.

A brit kormányfő szerint az orosz elnök egyre mélyebben belegabalyodik a maga kreálta katasztrófába. Johnson szerint Putyinnak most arra kellene törekednie, hogy az orosz lakosság részéről tapasztalható "meglepő mértékű támogatottságát" kihasználva megpróbáljon kiutat találni a helyzetből.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG