5p
Boris Johnson formálisan kezdeményezte szombat éjjel az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnak küldött levelében a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását, egy másik levélben ugyanakkor közölte a testülettel, hogy károsnak tartaná a kérés teljesítését.

Johnsont törvény kötelezte a jelenleg október 31-én esedékes Brexit halasztásának kezdeményezésére, miután a brit parlament szombatig nem fogadta el a Brexit feltételrendszeréről e héten kötött megállapodást, és nem járult hozzá a megállapodás nélküli kilépéshez sem. Johnson az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak címzett első levelet, amely a halasztást kezdeményezi, nem írta alá.

A szombat éjjel nyilvánosságra hozott első levélben az áll, hogy a brit parlament elfogadott egy törvényt, amelynek előírásai kötelezik Őfelsége kormányát az október 31-i kilépési határidő meghosszabbításának kezdeményezésére.

Johnson levele szerint a brit kormány javasolja, hogy a hosszabbítás lejárati időpontja 2020. január 31-én, brit idő szerint 23 óra - közép-európai időszámítás szerint aznap éjfél - legyen. A levélben szerepel ugyanakkor az is, hogy ha a felek ennél hamarabb ratifikálni tudják a Brexit-megállapodást, a brit kormány a halasztási időszak korábbi befejezését fogja javasolni. Ezen a levélen nem szerepel Boris Johnson aláírása, de még neve sem, csak annyi, hogy a levelet "Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának miniszterelnöke" küldte.

Johnson az első levélhez mellékelt egy jóval terjedelmesebb másodikat is, amelyet aláírt, és amelyben közli: személyes meggyőződése és kormányának álláspontja szerint a Brexit további halasztása károsan hatna az Egyesült Királyság és EU-partnerei érdekeire, valamint a kétoldalú viszonyrendszerre.

Ebben a levélben Johnson kifejezi sajnálkozását amiatt, hogy a többi uniós vezetőnek még több időt és energiát kell áldoznia egy olyan ügyre, amelyről ő azt remélte, hogy a héten - a Brexit feltételeit rögzítő megállapodás megkötésével - megoldódott. A brit miniszterelnök elismeri, hogy ebben a helyzetben szükség lehet egy újabb EU-csúcs összehívására. Johnson közli a második levélben, hogy kormánya folytatja erőfeszítéseit a Brexit-megállapodás ratifikálása érdekében, és a jövő hét elején beterjeszti az ehhez szükséges törvénytervezetet. Boris Johnson hangsúlyozza: bízik abban, hogy október 31-ig a ratifikációs folyamat végére lehet jutni.

A brit miniszterelnöknek azért kellett megírnia a halasztást kezdeményező levelet, mert a londoni alsóház szombati rendkívüli ülésnapján elfogadta azt a módosító indítványt, amelynek célja a Brexit-megállapodás formális jóváhagyásának halasztása mindaddig, amíg a megállapodás törvényerőre emeléséhez szükséges összes jogi instrumentumot a brit parlament törvénybe nem iktatja.

Ezután lekerült a napirendről a szombatra tervezett szavazás a Brexit-egyezmény jóváhagyását indítványozó kormányzati beterjesztésről, érvénybe lépett viszont az a törvény, amelynek alapján Boris Johnson miniszterelnöknek még szombaton kezdeményeznie kellett a kilépés halasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig, ahogy az Johnson levelében szerepel is.

A módosító indítvány elfogadása és a halasztás kezdeményezését előíró törvény érvénybe lépése után Johnson az alsóházban közölte, hogy a Brexit halasztásáról nem hajlandó tevőlegesen tárgyalni az EU-val, és a törvény őt erre nem is kötelezi. Hozzátette: változatlan a kormány azon célkitűzése, hogy a Brexit nem halasztható az október 31-i határnapon túl, és ő személyesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a Brexit-folyamatot addig a napig véghezvigye.

A szombaton megszavazott módosító indítványt Sir Oliver Letwin, az egyik legtekintélyesebb alsóházi képviselő, a Konzervatív Párt frakciójának volt tagja terjesztette be több prominens képviselőtársa, köztük Philip Hammond volt pénzügyminiszter támogatásával.

Sir Oliver indítványa a Brexit-megállapodás jóváhagyását kezdeményező kormányzati beterjesztés szövegét úgy írta át, hogy a Ház megfontolta a kérést, de nem adja jóváhagyását a megállapodásra, hacsak és amíg a kilépési feltételrendszer törvényerőre emelkedéséhez szükséges összes jogszabályt és jogi instrumentumot, köztük a Brexit-megállapodás teljes jogi szövegét a parlament törvénybe nem iktatja.

E módosítás támogatóinak nem titkolt célja annak megakadályozása, hogy a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának tagjai - akik közül sokan a megállapodás nélküli "kemény" Brexit hívei - taktikai voksolással megszavazzák ugyan a megállapodás formális jóváhagyását - ami csak az első lépés lenne az egyezmény ratifikálása felé -, de a megállapodás tényleges törvénybe iktatását esetleg egészen a jelenleg érvényes október 31-i Brexit-határnapig megakadályozzák.

A Letwin-indítvány szervesen kapcsolódik ahhoz a törvényhez, amelyet Hilary Benn-nek, az ellenzéki Munkáspárt prominens képviselőjének kezdeményezésére, a Konzervatív Párt számos - a frakcióból azóta kizárt - képviselője, köztük Letwin támogatásával az alsóház a múlt hónapban fogadott el. Ez a jogszabály írta elő a Brexit halasztásának kezdeményezését Johnsonnak arra az esetre, ha szombatig nincs elfogadott Brexit-megállapodás. A halasztás kezdeményezését az Európai Tanácsnak egyhangú döntéssel kell elbírálnia.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG