2p

Szeptemberben csökkent az euróövezet ipari termelése éves és havi összevetésben is az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat honlapjára szerdán felkerült adatok szerint.

Szeptemberben az euróövezet ipari termelése 1,1 százalékkal csökkent augusztushoz képest, amikor 0,6 százalékos növekedést jegyeztek fel. Szakértői várakozások átlagában némileg kisebb mértékű, 1,0 százalékos havi szintű visszaesés szerepelt szeptemberre. A tőkejavak termelése 0,3 százalékkal nőtt az azonos mértékű augusztusi bővülés után, míg az energiatermelés 1,3 százalékkal esett az előző havi 0,3 százalékos zsugorodást követően. Eközben a tartós és a nem tartós fogyasztási cikkek termelése egyaránt 2,1 százalékkal csökkent, a köztes javak termelése pedig 0,3 százalékkal esett vissza havi összevetésben.

Az Eurostat által közzétett adatok szerint az euróövezet ipari termelése szeptemberben 6,9 százalékkal, 2020 júniusa óta a legnagyobb mértékben csökkent éves összehasonlításban. Az elemzők kisebb, 6,3 százalékos éves zsugorodásra számítottak. Augusztusban is jelentős, 5,1 százalékos éves visszaesést regisztráltak. Szeptemberben immár a hetedik egymást követő hónapban esett éves összevetésben az euróövezet ipari termelése.

Az Európai Unióban az ipari termelés éves szinten 6,1 százalékkal csökkent az augusztusi 4,4 százalékos zsugorodás után, míg havi összevetésben 0,9 százalék volt a visszaesés az augusztusi 0,6 százalékos növekedés után. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
Makro / Külgazdaság Kulcsár Krisztián, a tiszás olimpikon is nagy előnyben van
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:52
A négyszeres olimpikon Budapest 10. választókörzetében durván elhúzott a többiektől. 
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a nyíregyházi állatkert igazgatója
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:47
Gajdos Lászlónak úgy tűnik, bejön a karrierváltás.
Makro / Külgazdaság Nagyon vesztésre áll Navracsics Tibor Veszprém vármegyében
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:46
A területfejlesztési miniszter előtt jelentősen vezet a Tisza Párt jelöltje.
Makro / Külgazdaság A Tisza valószínűleg megnyerte a választásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:39
Ez már a 21,54 százalékos feldolgozottságnál is kijelenthető. Csak a kétharmad elérése a kérdés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG