2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Válaszolt az Emmi az ÁSZ-jelentésre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tanulmányozni fogja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kórházakat érintő vizsgálati eredményét - közölte a minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel.

A közleményben megjegyezték, az ÁSZ jelentéséről eddig megismert információkkal egybevág, hogy az Emmi már korábban intézkedési terv kidolgozását kezdte meg a kórházak gazdálkodásával kapcsolatban.

Kifakadt az ÁSZ-elnök

Domokos László, az ÁSZ elnöke a Magyar Időknek hétfőn azt mondta, pénzügyi szempontból botrány és anarchia jellemzi az egészségügy egyes területeit. Szerinte rendszerszintű, hogy az összességében több millió embert ellátó szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem.

Nincs közbeszerzés

Domokos a napilapnak elmondta: találtak olyan kórházat, ahol szinte minden fontos terméket és szolgáltatást úgy vett meg az intézmény vezetősége, hogy nem folytatott le közbeszerzést, vagyis a vásárlásoknál minden lehetséges jogszabályt figyelmen kívül hagytak. Számos olyan kórház is akadt, ahol nem vezettek hiteles leltárt bizonyos eszközökről, így gyakorlatilag nem tudták megmondani, hogy adott pillanatban mekkora a készletük, miből mennyi fogy.

Neveket akarnak

A Magyar Idők keddi számában azt írta, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) rendkívüli elnökségi ülést hív össze, amelyre meghívják az Állami Számvevőszék képviselőjét is.

Az MKSZ várhatóan az elnökségi ülés után fog hivatalos állásfoglalást kiadni, de annyit megjegyeztek, Domokos László nem nevezett meg konkrét kórházakat, így addig nem tudnak érdemben a problémákra megoldást találni. A közbeszerzéseket a kórházak külön-külön kezelik, így az abban lévő anomáliákra sem tudnak egységes választ adni. A szövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakrendelők nem hozzájuk, hanem az önkormányzatokhoz tartoznak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
Makro / Külgazdaság Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:11
Növekedik a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás összege is.
Makro / Külgazdaság 4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:58
Rekordszinten a magyar aranytartalék, mit lép ezután az MNB?
Makro / Külgazdaság Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,9, az előző havit 1,0 százalékkal haladta meg.
Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG