3p
Az elszenvedett sérülések ellenére szerencsésnek mondta magát a brüsszeli terrortámadások egyik magyar túlélője, mivel ha egy kicsivel magasabban érik a detonációból származó repeszdarabok, akkor létfontosságú szerveket, lejjebb pedig artériát szakítanak el, ami gyors elvérzéshez vezetett volna - mondta az MTI-nek adott nyilatkozatában Krahulecz Erzsébet, a brüsszeli repülőtéren március 22-én elkövetett kettős öngyilkos robbantásos merénylet egyik sérültje.

Az első robbanás során egy tíz centiméteres fémlövedék érte az oldalán, amely a bal csípő tájékán roncsolta a medencecsontot. A terroristák gyakran helyeznek el fémdarabokat, csavarokat, vagy szögeket a robbanóanyag mellett azért, hogy még nagyobb pusztítást végezzen a detonáció - magyarázta.

Ilyenre nem lehet felkészülni

Az eset olyan váratlanul történt, amelyre nem lehetett felkészülni, vagy elkerülni. Az első robbanás hozzá közel, alig néhány méterre történt, a pokolgépből származó fémdarab és a detonáció fellökte, ezért nem tudott felkelni.

Vélhetően ez védte meg őt attól, hogy a második robbanás repeszszilánkjai nagyobb kárt tegyenek benne - számolt be tapasztalatairól Krahulecz Erzsébet regionális igazgató, aki az EY nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó cég brüsszeli irodájában, regionális szabályozási és közpolitikai igazgatójaként dolgozik, s korábban a londoni magyar nagykövetség diplomatája volt.

A brüsszeli terrortámadásról írt valamennyi cikkünket itt találja >>>>

Regionális feladataiból adódóan sokat utazik repülővel, amely a későbbiekben is elkerülhetetlen lesz munkájához. A támadás reggelén Rigába készült utazni - mondta.

A két robbanás között alig telt el néhány másodperc, szinte egyszerre történt - emlékezett vissza. A robbanásokat nem is hallotta, inkább a testén keresztül érezte az addig ismeretlen zajt és a légnyomás erejét.

A második robbanás után a váróhelységből mindenki menekülni próbált, csak a halottak és a súlyos sebesültek feküdtek mellette, felállni nem tudott, de a történtek alatt végig tudatánál volt.

Rendőrök, tűzoltók és polgári védelmisek a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér megrongálódott utascsarnoka előtt 2016. március 23-án. (MTI/AP pool/Geert Vanden Wijngaert)

10-15 perc elteltével érkezett a helyszínre az első katona, aki felemelte és kivitte a terminálból, a legtöbb mozdulatlan embert csak kihúzták az épület előtti területre. Onnan egy hangárba szállították a sérülteket. Elmondása szerint a várakozók között félelem uralkodott, mert nem lehetett tudni, hogy a két robbanást követően várható-e további detonáció is. Voltak, akik fegyverropogást is hallani véltek.

Legalább egy óra várakozás után érkeztek az első mentők, akik a sérülések fajtája és súlyossága szerint osztották és szállították el őket az ország 28 kórházába.

Krahulecz Erzsébetet a lövedékszerű fémdarab és a bőr alá fúródott nagyszámú fémforgács miatt az antwerpeni kórházba szállították, amely a lőtt sebekre és a súlyos égési sérülésekre szakosodott.

Műtéteiről elmondta, hogy először a nagyobb fémdarabot és a szilánkokat távolították el, amelyeket a rendőrség - ahogy minden sérült esetében - összegyűjtött és elvitt átvizsgálásra. A második műtét alkalmával tették helyre a sérült csontokat. Esetében a kezelések végén teljes gyógyulásra számítanak - tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Kollár Dóra | 2026. március 1. 06:49
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG