2p
Még a szokásosnál is gyengébb lett az októberi építőipari termelés, van miért aggódni.

Idén októberben az építőipari termelés volumene 12,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés mindkét építményfőcsoportban csökkent: az épületek építése 7,2, az egyéb építményeké 18,2 százalékkal.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján októberben az építőipar termelése 3,8 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.

Vége az uniós beruházásoknak, beütött a krach

Idén októberben az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelésének volumene csökkent: az épületeké 7,2, az egyéb építményeké 18,2 százalékkal.

Az egyéb építmények építésének visszaesését elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. végi befejeződése okozta. Októberben a legnagyobb mértékben a közműépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakitól.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 6,3, az egyéb építményeké 19,1, a speciális szaképítésé 12,1 százalékkal esett vissza.

Utakat épít az állam

A megkötött új szerződések volumene 11,9 százalékkal kisebb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 54,2 százalékkal.

Az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződések volumene ezzel szemben 52,9 százalékkal emelkedett, aminek fő oka néhány, útépítésekre kötött nagy szerződés volt. Az építőiparban a nagy értékű, hosszú megvalósulási idejű szerződések hónapról hónapra jelentős változást okozhatnak a volumenindexekben.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene október végén 23,9 százalékkal meghaladta az előző évi, alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 0,2, az egyéb építményeké 42,8 százalékkal magasabb volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG