Egyetlen forgatókönyv veszélyeztetheti az IMF-fel kötendő megállapodást, nevezetesen a háztartások terheinek növelése a bankok megadóztatása helyett - idézi a szerző Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét, hozzátéve: ezt a "csodálatos, gyarmatosítóellenes" álláspontot sajnos nem Romániában, hanem Magyarországon fogalmazták meg -írja elemzésében Ilie Serbanescu, makrogazdasági szakértő.
Orbán Viktor miniszterelnök egyértelműen kimondta, mindent megtesz azért, hogy Magyarország ne váljon gyarmattá, ezzel szemben Bukarestben sem a jobboldali, sem a baloldali politikusok nem merik kiejteni a gyarmat szót, holott Románia sokkal közelebb került ahhoz, hogy gyarmattá váljon, mint Magyarország - írja az elemző.
Ilie Serbanescu szerint Romániában a válságkezelés terhei kizárólag a lakosságot sújtják - a bércsökkentés, nyugdíjbefagyasztás és áfaemelés révén - és megvédik azokat a bankokat, amelyek megfontolatlan hitelpolitikájukkal 90 százalékban felelősek a válság előidézéséért. Ezzel szemben Budapest a pénzintézeteket és nyugati kereskedőláncokat is igyekszik bevonni a közteherviselésbe. Serbanescu szerint nem csoda, hogy egy ilyen különutas politika az Európai Bizottság és az IMF ellenállásába ütközik.
Lehet nem szeretni, de el kell ismerni, hogy Orbán Viktor egy nagyon bonyolult világgazdasági helyzetben országa és nemzete egy figyelemre méltó újrapozícionálásával próbálkozik, és ezt nem konjunkturális, kapkodó módon, hanem átgondolt és következetes program alapján teszi. A program egyes elemei sokakat zavarnak, mert szembemennek az európainak nevezett megoldásokkal - állapítja meg a szerző.
Serbanescu szerint Magyarország úgy döntött, nem teljesíti többé feltétel nélkül a nyugat-európai multik kívánságait, mert az országnak is kell, hogy legyen valami haszna ezek terjeszkedéséből. Ezzel szemben Románia az állam gazdasági szerepének a gyengítését, gyakorlatilag a megszűnését választotta, így már képtelen bármilyen stratégiát megvalósítani, mert ennek eszközeit átengedte a külföldi tőkének - véli az elemző.
A magyar-román gazdasági versenynek szerepe kellene, hogy legyen a jövőnk alakulásában. De nem lesz, mert ezt a versenyt Magyarország már megnyerte: már most is rendelkezik 30-50 évnyi előnnyel, ami a fejlettségét illeti, és a két ország által meghozott stratégiai döntések ezt a különbséget csak növelni fogják - vonja le a következtetést a román makrogazdasági szakértő.
Ilie Serbanescu az egyik legismertebb román gazdasági elemző, a gazdasági televízió-műsorok gyakori szereplője, a Román Közgazdász Társaság alelnöke, a jobboldali Ciorbea-kormány reformügyi minisztere (1997-1998) volt.
Egy elvesztett meccs címmel közölt összehasonlító elemzést a Business24.ro román üzleti portálon arról, hogyan viszonyult Románia és Magyarország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelezési feltételeihez.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
8 órája
-
Véres lövöldözés Krakkóban
8 órája
-
HIV-járvány tört ki Oroszországban
8 órája
-
Szörnyű tragédia történt
9 órája
-
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
9 órája
-
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
10 órája
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
10 órája
Mfor.hu Top24
- Újabb milliárdos közpénz-elherdálásról rántotta le a leplet a kormány
- Vitézy Dávid sokakat érintő bejelentést tett
- Figyelemre méltó bejelentést tettek Ruszin-Szendi Romuluszék
- Megint meg akarták ölni Trumpot?
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Fél év után máris személycseréket hajtott végre Magyar Péter a kormányzatban
Makro / Külgazdaság
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság
Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság
Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
HIV-járvány tört ki Oroszországban
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban.
8 órája
Nemzetközi
Szörnyű tragédia történt
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
9 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok
16:58
-
Első alkalommal írták ki a Bosch és a Richter középiskolás innovációs pályázatát
16:04
-
Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok
15:07
-
Az Otthon Start lassulása ellenére rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
14:07
-
Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?
13:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
Halottak és sebesültek is vannak. 


