3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A fővárosi újlakás-piacon az egy évvel ezelőttihez képest kevesebb projekt indult, ezekben kevesebb lakás épül, ám az átlagos kínálati négyzetméterár 8,5 százalékkal nőtt: az Otthon Centrum kimutatása szerint a középérték 1 millió 113 ezer forint a fővárosban. A belvárosban kereken kétmilliót ér egy négyzetméter átlagosan.

Az Otthon Centrum szakértői a második negyedéves budapesti újlakás-piac legfontosabb számait összegezték, melyből többek között az derült ki, hogy Budapesten 424 projektben 32 ezer lakás épül. Ezek közül 7577 lakás kínálnak megvételre, az átlagos négyzetméterár pedig 1millió 113 ezer forint volt.

„Ezek a második negyedéves budapesti újlakás-piac legfontosabb számai. Az egy évvel ezelőtti állapotokkal összehasonlítva ezek többségében alacsonyabbak, de nem minden esetben” – ismertette a felmérés eredményét Soóki-Tóth Gábor. Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, a tavaly júniusi helyzethez képest kevesebb projekt van a megvalósítás különböző szakaszában (-8,4 százalék) és az épülő és tervezett lakások száma is 1135 darabbal csökkent (-3,4 százalékkal). 2021 második negyedévében 37 új projekt indult, ez a 2020 II. negyedévben startolt 45 projekthez képest 16,8 százalékkal kevesebb. Ugyanakkor az új építésű lakások drágultak: az átlagos kínálati négyzetméterár 8,5 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti értékhez képest.

A kerületek sorrendje között lényeges változás nem tapasztalható. A projekt számok terén továbbra is a XIII. kerület az első (71 db), a második a XI. kerület (52 db), amelyet a III. kerület követ (38 db), a dobogóról ezúttal lecsúszott a pesti oldalon lévő a VIII. kerület (30 db).

Az épülő lakások számát tekintve megfordult az elsőség, a XI. és XIII. kerület fej-fej mellett halad, ám előbbiben 8530 lakás kivitelezése kezdődött el, amivel Kelenföld minimálisan ugyan, de megelőzi Angyalföldet. A legtöbb új projekt a XIII. kerületben indult el (6 darab), ugyanakkor figyelemre méltó piaci változás, hogy az eddig új lakásokban szerénykedő külső pesti kerületekben is meglódult az építkezési kedv, így Rákosmentén (XVII. kerület), Csepelen (XXI. kerület), Soroksáron (XXIII. kerület) is egyre több projekt kivitelezése kezdődött el.

Az új építésű lakások négyzetméterének fajlagos átlagára Budapesten 1 millió 113 ezer forint volt, ami éves viszonylatban 8,5 százalékos növekedésnek felel meg. A legmagasabb fajlagos átlagár az V. kerületben alakult ki kereken 2 millió forinttal, de az I., II., VI. és XII. kerületben is meghaladja az átlagos kínálati négyzetméterár az 1,5 millió forintot. A többi budai és belvárosi kerületben 1 millió forint körül alakult a négyzetméterár, míg a külső pesti kerületekben ez alatt kínálták az új lakásokat. A legolcsóbb fajlagos ár továbbra is a XXIII. kerületre jellemző, ahol az új lakások négyzetméteréért 680 ezer forintot kérnek a beruházók.
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meddig tarthatnak az árstopok?
Herman Bernadett | 2026. március 16. 19:23
Az infláció már alacsony, az árstopok kivezetése mégsincs napirenden, hiába panaszkodnak az érintett kereskedők, hogy fenntarthatatlan a helyzet – erről is beszélt a Trend FM hétfői adásában Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa. 
Makro / Külgazdaság Levelet írt a magyar miniszter – új fronton ütközhet az EU-val a kormány
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 19:01
Az agráriumot érinti a magyar kérés.
Makro / Külgazdaság Még egy országot kiüthet az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 17:27
Az üzemanyagválságra készülnek.
Makro / Külgazdaság Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:42
Új vezetéket húznak fel a két ország közt.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a jövő a Hormuzi-szorosban?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:50
Egy hajót átengedtek.
Makro / Külgazdaság Semjén Zsolt alapítványát alaposan leminősítette az ÁSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:06
A számvevőszék elemzői hiába keresték a gazdálkodási adatokat a miniszterelnök-helyettes által elnökölt alapítványnál.
Makro / Külgazdaság Mit mond Jaksity György Trumpról, a világgazdaságról, a dollárról és a forintról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:29
A Klasszis Klub Live következő, március 24-én 15 óra 30 perckor kezdődő egyórás élő adásának vendége ezúttal a Concorde Értékpapír Zrt. közgazdász végzettségű alapítója, elnöke, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke lesz. Szokás szerint azonban nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Romlik a helyzet: Japán is elszánta magát, bevetik a stratégiai eszközt
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 10:32
Az Irán ellen indított háború újabb baljós következménye.
Makro / Külgazdaság Befagytak a mutatók, nem moccan a munkanélküliségi adat
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:54
Évek óta alig változik a kiemelt statisztikai ráta.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: dollármilliárdokkal tömi Putyin zsebét az újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:02
Szerinte még mindig csak színlel az oroszok első embere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG