3p
Hétfőn eldőlhet Robert Ficó és kormányának sorsa.
Mécsesek és virágok a meggyilkolt Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina fényképe előtt, Pozsonyban (Fotó forrása: MTI/TASR/Jakub Kotian)

Az indítvány beterjesztését még a múlt héten jelentette be a belpolitikai válság két legerősebb hangadója, a törvényhozás két ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), illetve az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevet viselő csoportosulás. Az indítványról Robert Fico miniszterelnök azt mondta: az ellenzéki pártok azzal beismerték, hogy a céljuk egy államcsíny végrehajtása.

Elméletben meg is bukhatnak

A bizalmatlansági indítvány megszavazásához 76 voksra lenne szükség a 150 fős pozsonyi törvényhozásban, ahol a kormánykoalíció 78 képviselői mandátumot tudhat a magáénak, így az indítvány jóváhagyásának papírforma szerint inkább csak elméleti esélye van. Az SaS-nek és az OLaNO frakciójának 19, illetve 16 képviselője van, számíthatnak még a 8 képviselővel rendelkező Család vagyunk (Sme rodina) mozgalom támogatására és vélhetően a pozsonyi parlament padsoraiban ülő 15 párton kívüli képviselő egy részének szavazatára is.

Leléphet a Most-Híd

Bár ez együttvéve is kevés, bizonytalanná teszi helyzetet, hogy miképp alakul a kormánykoalíció pártjainak további együttműködése, hiszen a koalíció legkisebb pártja, a belső véleménykülönbségek által megosztott Most-Híd hétfőn bejelentette: tárgyalni akar az előrehozott választásokról, s amennyiben ebben nem jár sikerrel, kilép a koalícióból.

A szlovák belpolitikai válság azután alakult ki, hogy február végén élettársával együtt meggyilkolták Ján Kuciak tényfeltáró újságírót, a rendőrség feltételezése szerint vélhetően munkájával összefüggésben. A kettős gyilkosság nyomán először a belügyminiszter, majd Robert Fico és kormányának távozását kezdték követelni ellenzéki pártok, köztük az SaS és az OLaNO.

Robert Kalinák, a szlovák kormány belügyminisztere hétfőn jelentette be lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy távozásával is szeretne hozzájárulni az országban kialakult helyzet stabilizálásához.

Lelép a szomszéd belügyminiszter – megússza a miniszterelnök?

A szlovák kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedett, hogy tegyen valamit, miután nemrég megöltek egy újságírót, aki korrupciós ügyekkel, valamint a szlovák kormány és az olasz maffia közti kapcsolatokkal foglalkozott. Fico miniszterelnök meneszti belügyminiszterét, hogy ez elég-e, a szlovák-magyar Most-Híd párton múlik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG