2p

Rumen Radev bolgár elnök kedden felkérte kormányalakításra a második legnagyobb parlamenti pártot, döntésének célja az is, hogy elkerülje az újabb parlamenti választások kiírását, amelyre két év alatt ötödször kerülne sor a balkáni országban.

Noha a reformpárti Folytatjuk a Változást (PP) párt sikerének esélye a felmérések szerint csekély, miniszterelnök-jelöltjük, Nyikolaj Denkov azt ígérte, törekedni fog egy működő koalíció megalakítására.

A 60 éves vegyészprofesszornak és volt oktatásügyi miniszternek egy hét áll rendelkezésére az új kabinetre vonatkozó javaslattételre, amelynek elfogadásához a parlament jóváhagyása szükséges. A kabinet hivatalba lépéséhez a 240 fős nemzetgyűlés 121 képviselőjének támogatására van szükség. Denkov pártjának, amely a júniusban összeomlott négypárti kormánykoalíciót vezette, 53 képviselője van - írja az MTI.

Rumen Radev bolgár elnök újabb párttal próbál dülőre jutni. Fotó: Depositphotos
Rumen Radev bolgár elnök újabb párttal próbál dülőre jutni. Fotó: Depositphotos

A kormányalakítási felkérésre azután került sor, hogy a parlament fő frakciójának - a jobbközép GERB pártnak - nem sikerült megoldást kínálnia az EU- és NATO-tagország Bulgária és Oroszország közötti feszült viszony, valamint a növekvő gazdasági gondok övezte válságra, és miniszterelnök-jelöltje, Nikolaj Gabrovszki professzor nem kapott elegendő támogatást a parlamentben. A Moszkvával szembeni konfliktus kiváltó oka, hogy december közepén az orosz belügyminisztérium felvette a körözött személyek listájára Hriszto Grozevet, a hollandiai székhelyű Bellingcat oknyomozó hírportál bolgár állampolgárságú igazgatóját.

Ha Denkov pártjának nem sikerül többséget szereznie, ami elemzők szerint több mint valószínű, Bulgária elnökének egy harmadik pártot kell felkérnie a kormánykoalíció megalakítására. Amennyiben ez is kudarcba fullad, Radev feloszlatja a parlamentet és tavaszra előrehozott választásokat ír ki.

Politikai elemzők szerint egy újabb szavazás a legutóbbihoz hasonló eredménnyel járhat, és elmélyítheti az Európai Unió legszegényebb tagországát sújtó politikai válságot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG