2p
Sűrűbben járnak majd a BKK járatai szilveszter éjszaka, de a MÁV is gondoskodik arról, hogy mindenki épségben hazaérjen a buli után.
Ez egy bűnös hely... ez egy bűnös város.

Az ünnepekkor nem maradhatunk tömegközlekedés nélkül, ugyanakkor jócskán módosul a menetrendje valamennyi metrónak és busznak szilveszter éjszakáján a BKK közlése szerint. Az év utolsó éjjelén az előző évektől eltérően a 2-es, 3-as és a 4-es metró vonalán is éjjel 1 órakor indul az utolsó metró a végállomásokról, a belvárosi megállókban körülbelül negyed 2-kor lehet még felszállni rájuk, közölte a BKK.

Mindemellett lényegesen sűrűbben közlekednek majd az éjszakai járatok, néhány vonalon a szokásosnál nagyobb befogadóképességű csuklós autóbusszal. Szilveszterkor egész éjjel 3-5 percenként közlekedik majd a 4-es és a 6-os villamos is. Fontos, hogy január elsején a vasárnapi, január másodikán pedig az iskolaszünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a járatok.

Lesz bőven miből válogatni

Durrogtatnál szilveszterkor? Mit lehet és mit nem?

Az éjszakai vonalakon a szokásos menetrendjükhöz képest kétszer, illetve háromszor sűrűbben közlekednek a belvárost elérő 907-es, 908-as, 909-es, 914-914A, 922-es, 923-as, 931-es, 941-es, 950-950A, 956-os, 960-as, 973-as, 979-979A és a 990-es buszok, az éjszakánként egyébként néhányszor induló 916-os, 934-es és 940-es járatok pedig egész éjszaka közlekednek.

A vasút sem maradhat ki

A MÁV tájékoztatása szerint az ünnepek alatt várható utasforgalmi igényekhez igazodva és a helyfoglalások figyelembe vételével a lehetőségekhez képest az InterCity vonatokhoz plusz kocsikat is kapcsol a vasúttársaság. A vonatok december 31-én, szilveszterkor az ünnepnapi, január 1-jén pedig a vasárnapi ütem szerint közlekednek a vonatok. Január 2-án, kedden már a munkanapokon megszokott módon indulnak a vonatok.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG