2p
Nagyban készül mindkét párt kampánystábja az őszi elnökjelölti vitákra, miközben a közvélemény-kutatások Hillary Clinton előnyét mérik az amerikai elnökválasztáson.

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje készen áll az ősszel tartandó elnökjelölti vitákra republikánus vetélytársával, Donald Trumppal. John Podesta, a Clinton-kampány elnöke bejelentette: "Clinton részt vesz mindhárom elnökjelölti vitán, melynek időpontját független választási bizottság jelölte ki". Donald Trump eddig nem jelezte, hogy bojkottálná az elnökjelölti vitákat, ám az időpontok miatt - amelyek az amerikai futballbajnokság két mérkőzésével megegyező időpontra esnek - korábban már kritizálta a szervezést. Az elnökjelölti vitákat szeptember 26-án, október 9-én és október 19-én tartják.

Clinton lesz a befutó?

A közvélemény-kutatások változatlanul Hillary Clinton kétszámjegyű előnyét mutatják. A Monmouth Egyetem által készített közvélemény-kutatás szerint Hillary Clinton országosan is 13 százalékkal vezet republikánus vetélytársa előtt. A volt külügyminiszter elfogadottsága 50 százalékos, míg Donald Trumpot a megkérdezettek 37 százaléka találta elfogadható elnöknek.

A Libertárius Párt elnökjelöltje, Gary Johnson, volt kormányzó 7 százalékos népszerűségnek örvend, a Zöld Párt elnökjelöltje, Jill Stein orvosnő pedig a megkérdezett szavazók 2 százalékának bizalmát élvezi. Hasonlóan Hillary Clinton 50 százalékos támogatottságát mutatta ki Donald Trump előtt a RealClearPolitics felmérése is.

Megy a sárdobálás

Közben republikánus hírportálokon videók és fotók bukkannak fel, amelyek megpróbálnak kételyeket támasztani Hillary Clinton egészségi állapotát illetően. Két fotó is megjelent, amelyen Clintont támogatják, amikor lépcsőfokokon lépdel fel, és egy videó pedig azt mutatja, hogy a demokrata párti elnökjelölt többször is megrázkódik, mintha szédülne és nem tudná megtartani magát. A kommentárokban a portálok utalnak arra, hogy 2012-ben Clinton elesett és a koponyájában vérrög keletkezett. A kampány idején a tavasszal kiadott orvosi jelentés szerint azonban Hillary Clinton gyógyult, nincs egészségi problémája.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG