2p
420 millió forintnyi támogatást osztanak szét hír- és magazinműsorokra.

Tévéműsorok készítésének támogatásáról szóló 420 millió forintos idei pályázati keret kiírásáról döntött a médiatanács helyi és körzeti televízióknak a Magyar Média Mecenatúra program keretében - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szombaton. A közlemény szerint az összeg 60 százalékát rendszeresen jelentkező hírműsorokra, negyedét közéleti magazinműsorokra, 15 százalékát kulturális magazinműsorokra lehet fordítani.

Adásonként ennyi jöhet

Közéleti magazinok esetében adásonként 60 ezer forint, a másik két kategóriánál adásonként 40-40 ezer forint lehet legfeljebb a támogatás, úgy, hogy a médiatanács a tervezett összköltségnek maximum a kétharmadát állja. A pályázat négyfordulós, az első beadási határidő április 7-e, a jelentkezők az idén bevezetett elektronikus pályázati rendszerben nyújthatják be kérelmeiket.

A közlemény felidézte: a médiatanács az elmúlt öt évben majdnem kétmilliárd forintot fordított összesen 431 televíziós tájékoztató műsorsorozat támogatására annak érdekében, hogy a helyi hírekről színvonalas programok révén informálódhassanak a televíziónézők. Közölték azt is, a testület március 24-éig meghosszabbította a rádiós műsorok támogatására már februárban kiírt idei pályázat első fordulójának beadási határidejét, így a pályázóknak több idő áll rendelkezésre, hogy az új elektronikus felület eredményes használatát elsajátítsák.

Ők szólhatnak a rádióból

Az NMHH közölte azt is, a médiatanács döntött a Balassagyarmat 95,7 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási pályázat felhívásának végleges szövegéről is, amely csütörtöktől olvasható az NMHH honlapján. A korábban nyilvánosságra bocsátott tervezetre nem érkezett észrevétel, így a kiírás szerint a 18 ezer fős vételkörzet kereskedelmi hasznosítására a közzétételtől számított 35. napon lehet majd benyújtani a pályázatokat. A területen jelenleg nem szól rádió.

A médiatanács az Abádszalók 89,2 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatára érkezett ajánlattal kapcsolatban alaki hiányosságok pótlására szólítja fel a pályázó Auris Média Kft.-t. A Vác 94,1 MHz pályázatára benyújtott két ajánlat tartalmi vizsgálata alapján a testület felvilágosítást kér mind a Magyar Múzsa Kft.-től, mind a World Média Kft.-től.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG