2p
Véget ért az afganisztáni elnökválasztás szombaton, közép-európai idő szerint késő délután.

Az urnáknál csak kevesen jelentek meg, és választási csalásokat is jelentettek, ami kihatással lehet az eredmények hitelességére és elfogadottságára. Ruhollah Navroz, a független panaszvizsgáló bizottság képviselője elmondta, hogy az ország minden részéből érkeztek a kifogások, egyebek között barátságtalan szavazóbiztosokról, működésképtelen rendszerekről és hiányos dokumentációról.

A független választási bizottságot vezető Hava Alam Nurisztáni ezzel szemben azt állította, hogy a korábbiakkal összevetve tisztességes választás zajlott. A bizottság két órával meghosszabbította a szavazóhelyiségek nyitvatartását, miután technikai problémák miatt néhány helyen később sikerült csak megkezdeni a voksolást.

A tálibok országszerte több szavazóhelyiséget támadtak meg, hogy ellehetetlenítsék a választást. A fővárosból, Kabulból, valamint Dzsalálábádból, Gániból és Kandahárból is incidenseket jelentettek, több tucatnyian megsebesültek, és legalább ketten meghaltak. Ugyanakkor a szigorú biztonsági óvintézkedéseknek köszönhetően sikerült megelőzni a sok áldozatot követelő, véres erőszakcselekményeket. Az elnökválasztásra a fenyegetések ellenére hozzávetőleg 9,7 millió szavazó regisztráltatta magát a mintegy 34 milliós országban.

A biztonsági erők több mint 70 ezer tagját mozgósították, és mintegy 30 ezren állnak készenlétben. Több mint 400 szavazóhelyiség ki sem nyitott a veszély vagy amiatt, mert a tálibok uralta területeken vannak, és a biztonsági erők további több száz bezárását rendelhették el. A nagyvárosokban jelentősen vagy teljesen korlátozták a járműforgalmat, főleg a teherautókét.

A független választási bizottság tájékoztatása szerint több mint 900 szavazóhelyiséggel nem sikerült kapcsolatot teremteni a csaknem ötezerből, és az egyelőre nem világos, hogy ezekben lezajlott-e a voksolás.

Az elnökválasztáson 18-an indultak, közülük négyen később visszaléptek. A két legfőbb esélyes a hivatalban lévő államfő, Asraf Gáni és a kormányfő, Abdulla Abdulla.

Az előzetes eredményeket várhatólag október 17-én teszik közzé, a végleges számokat pedig november 7-én hozzák nyilvánosságra. Ha egyetlen jelöltnek sem sikerül megszereznie a voksok több mint 50 százalékát, második fordulót rendeznek a két legtöbb szavazatot kapó jelölt között.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG