4p
A Világbank a növekedési ütem lassulását jelzi. Pedig tavaly ilyenkor még dübörgött a világgazdasági növekedés, de aztán fokozatosan elfogyott a lendület. Magyarország kapcsán viszont optimista maradt az intézmény, a 2018-as GDP-növekedésére vonatkozó becslését tovább javította, az idei pedig maradt, amilyen volt.

A lefelé módosított tavalyi GDP-növekedési becsléséhez képest a világgazdasági növekedés további lassulását jelzi a Világbank legfrissebb prognózisában a világkereskedelmi forgalom és az ipari termelés csökkenésére, a kereskedelmi feszültségek éleződésére, valamint a fejlődő térségekben jelentkező pénzügyi turbulenciákra hivatkozva.

A Világbank a most publikált "Global Economic Prospects" kiadványában a tavalyi világgazdasági növekedésre vonatkozó becslését a júniusban kiadott prognózishoz képest 0,1 százalékponttal 3,0 százalékra csökkentette. Szintén 0,1 százalékponttal rontotta idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését is, ami így az idén 2,9 százalék, 2020-ban pedig 2,8 százalék lehet. Először adott ki előrejelzést a 2021-es növekedésre a Világbank, amit 2,8 százalékra tesz.

"2018 elején még teljes gőzzel működött a világgazdaság, az év folyamán azonban az aktivitás fokozatosan veszített lendületéből és az idővel egyre nagyobb buktatókba ütközött"

- kommentálta a prognózis megállapításait Kristalina Georgieva, a Világbank vezérigazgatója.

Magyarország tavalyi GDP-növekedésére vonatkozó becslését a Világbank viszont tovább javította. Júniusi prognózisában 0,3 százalékponttal 4,1 százalékra emelte a magyar gazdaság 2018-as növekedésére vonatkozó előrejelzését a tavaly januárban jelzetthez képest.

Mostani prognózisában pedig újabb 0,5 százalékponttal 4,6 százalékra emelte meg a tavalyi magyar GDP-növekedésre vonatkozó becslését. Az idei, 2019-es magyarországi növekedési előrejelzésén a Világbank nem változtatott, továbbra is 3,2 százalékos GDP-növekedést vár. A 2020-as magyar GDP-növekedést viszont 2,8 százalékra teszi a nemzetközi szervezet prognózisa, 0,2 százalékponttal alacsonyabbra a júniusban jelzettnél. A Világbank mostani dokumentumában adott ki első alkalommal előrejelzést a 2021-es növekedésre, amit Magyarország esetében 2,4 százalékra becsül.

Fejlettek, fejlődők

A fejlett gazdaságok növekedési előrejelzésén nem változtatott a Világbank, a 2018-as növekedési becslése továbbra is 2,2 százalék, az idei növekedést 2,0 százalékra, a jövő évit 1,6 százalékra várja, a 2021-es pedig várakozásai szerint 1,5 százalék lesz.

A fejlődő régiók tavalyi növekedését a Világbank júniusi prognózisában még 4,5 százalékon várta, ezt azonban a mostani becslésében 0,3 százalékponttal 4,2 százalékra rontotta. Ugyanekkora növekedést vár az idén is, 4,2 százalékosat, 0,5 százalékponttal gyengébbet a júniusban jelzettnél. Jövőre a térség növekedése 4,5 százalékra emelkedik ugyan, de ez is 0,2 százalékponttal marad el a júniusban jelzetthez képest. 2021-re 4,6 százalékos növekedést vár a fejlődő régióban a Világbank.

A nagyok

Az Egyesült Államok 2018-as növekedési becslését 0,2 százalékponttal javította felfelé a júniusi prognózishoz képest 2,9 százalékra. Az idei prognózisán nem változtatott, a növekedést továbbra is 2,5 százalékra várja, a 2020-ast viszont 0,3 százalékponttal 1,7 százalékra csökkentette.

Az euróövezet tavaly 1,9 százalékos növekedést ért el a Világbank szerint, 0,2 százalékponttal alacsonyabbat a júniusi prognózisban jelzettnél. Az idén az euróövezti növekedés 1,6 százalékra lassul, ez is 0,1 százalékponttal marad el a júniusi prognózistól. 2020-ra az euróövezeti növekedés üteme 1,5 százalékra, 2021-re pedig 1,3 százalékra lassul tovább.

A tavalyi kínai GDP-növekedést a júniusi prognózisával megegyező 6,5 százalékra teszi a Világbank. A növekedési ütem azonban az idén és jövőre 6,2 százalékra lassul, majd 2021-ben 6,0 százalékra. Az idei kínai GDP-növekedést júniusi prognózisában még 6,3 százalékra tette a Világbank.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG