3p
Tagadta bűnösségét a Human Operator Zrt. ügyének öt vádlottja, akiket a Szegedi Törvényszéken hétfőn hallgattak meg.
Czeglédy Csaba (Kép forrása: MTI Fotó, Büki László)

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 ember ellen.

Ketten annak ellenére mondták ártatlannak magukat, hogy korábban beismerő vallomást tettek, és egyezséget kötöttek az ügyészséggel.

Az ügyészség szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja döntően a diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A Human Operator Zrt. két generálalvállalkozó - amelyek teljesítési segédként nyolc iskolaszövetkezeteket vontak be - közbeiktatásával közvetített munkaerőt Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Az ügyészség a Human Operator Zrt. egyik, a diákok toborzásában és irányításában résztvevő témavezetőjével, valamint a cég egyik, a tényleges pénzmozgásokat lebonyolító munkavállalójával a nyomozás során egyezséget kötött. A beismerő vallomást tevő férfival és nővel három év három hónap, illetve két év nyolc hónap börtönbüntetésben állapodott meg a vádhatóság. A vádlottak azonban a bíróság előtt nem tartották fenn az egyezséget és ártatlannak vallották magukat.

Szintén tagadta bűnösségét a Human Operator Zrt. egy másik témavezetője, egy könyvelésen dolgozó munkatársa és az egyik iskolaszövetkezetek vezetésében résztvevő vádlott.

Az egyik ügyvéd a bíróságtól valamennyi egyezséget kötő vádlott vallomásának kirekesztését kérte, mivel álláspontja szerint az érintettek csupán a törvényi tételkeretnél lényegesen enyhébb büntetések érdekében ismerték el a bűncselekmények elkövetését.

Molnárné Mészáros Noémi tanácsvezető bíró ezt az indítványt elutasította, mivel valamennyi egyezség a vádlott és a védők kezdeményezésére, a törvényi előírásoknak megfelelően jött létre.
A törvényszék előtt megjelent Czeglédy Csaba is, de őt - eljárásjogi okokból - előreláthatólag csak pénteken tudja meghallgatni a bíróság.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG