2p

Rekordrészvétel volt az újabb republikánus előválasztáson. 

Az Egyesült Államok délkeleti államában tartott választáson a szavazatok csaknem 99 százalékának összesítése alapján Donald Trump 59,79 százalékot, míg Nikki Haley, az állam korábbi kormányzója 39,52 százalékot ért el. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Donald Trump ezzel megszerezte az állam összes delegáltját az országos elnökjelölő konvencióra, ami azt jelenti, hogy közelebb került a hivatalos republikánus elnökjelöltséghez.

Dél-Karolina államban összesen mintegy 750 ezer szavazatot adtak le az előválasztáson résztvevők, ami az előválasztások rendszerének bevezetése, 1980 óta a legnagyobb részvételt jelenti. 2016-ban 530 ezer, 2012-ben pedig 603 ezer szavazó élt az előválasztás jogával a republikánusok körében.

Nikki Haley a saját államában elszenvedett veresége ellenére megerősítette, hogy folytatja kampányát, és ott lesz a következő előválasztásokon is. Választási eredményváró-gyűlésén Charlestonban azt hangoztatta, hogy "Amerika szétesik, ha a rossz választást hozzuk", hozzátette, hogy a republikánusoknak le kell győzniük Joe Bident novemberben, de ezt - véleménye szerint - Donald Trump nem képes elérni.  (MTI)
    

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
Makro / Külgazdaság Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 07:41
Ezúttal nem bombákkal, cserébe a legfontosabb bevételi forrást vette célba az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
Makro / Külgazdaság Ennyire képes most a magyar gazdaság – kiadta a GDP-adatot a KSH
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:30
Az elemzői konszenzusnál egy hajszállal lett jobb a második negyedéves GDP-adat, a technikai recessziót elkerültük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG