2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Vasárnap népszavazást tartanak Üzbegisztánban az alkotmány emberi jogi reformokat és az elnök hivatali idejének meghosszabbítását tartalmazó módosításáról.

A módosításcsomag Üzbegisztánt "szociális állammá" nyilvánítaná, kibővítve a jóléti jogosultságok körét és lehetővé téve egyebek között a nem mezőgazdasági földtulajdonlást is. Szerepel benne a halálbüntetés eltörlése, valamint nagyobb személyes jogi védelem biztosítása például a rendőrségi őrizetbe vételkor a személyi jogok megerősítésével, valamint a jogellenes és határozatlan idejű fogva tartás elleni védelem jogintézményének bevezetésével.

A javaslat emellett ötről hét évre hosszabbítaná meg az elnöki mandátum idejét és a jelenleg is érvényes szabály szerint kettőre korlátozza az egymást követő elnöki ciklusok számát. A hivatalban lévő elnök, Savkat Mirzijojev már a második mandátumát tölti, amely 2026-ban jár le. A módosításcsomag elfogadásával letöltött hivatali ciklusainak száma "lenullázódna", ami elméletileg lehetővé tenné, hogy 2040-ig a 35 milliós közép-ázsiai ország élén maradjon.

Közvélemény-kutatások szerint a reform általános elképzelése - és különösen az elnöki jogkörök kiterjesztése - nem ütközik ellenállásba a lakosság körében. A népszavazást akkor nyilvánítják érvényesnek, ha Üzbegisztán 19,7 millió választópolgárának több mint a fele részt vesz rajta. Az előzetes eredmények hétfőn várhatók.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elmondta Varga Mihály, mikor lehet eurónk – és hogy miként állnak az MNB-alapítványok ügyei
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 13:56
Az euró bevezetése előtt még lenne egy kis dolga a kormánynak. Az alapítványoknál leginkább kármentés zajlik, hangzott el többek között a jegybankelnök meghallgatásán.
Makro / Külgazdaság Szívhez szóló beszédet mondott Szijjártó Péter az uniós tanácsülésen – de ez elég lesz az orosz energiaimport megtartásához?
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 13:28
Vétójog híján az érzelmekre hatni és érvelni is próbált a magyar miniszter az orosz energia importja mellett.
Makro / Külgazdaság Könnyek szöknek a szemünkbe, ha meglátjuk, mennyivel nőtt a lengyel ipar
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 11:10
Jelentős növekedésről számolt be a lengyel hivatal – majdnem pont akkoráról, mint amekkorát a magyar ipari termelés zuhant.
Makro / Külgazdaság Sikeres ukrán támadás a világ legnagyobb gázfeldolgozó üzeme ellen
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 08:32
A világ legnagyobb gázfeldolgozó üzeme ellen is sikeres támadást indított Ukrajna. Oroszország egy szénbányát vett célba.
Makro / Külgazdaság Így jár, aki kilép az Európai Unióból
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 06:42
A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.
Makro / Külgazdaság Roham a kedvezményes hitelekért: 1100 kkv már lépett – Klasszis Podcast az NGM államtitkárával
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. október 20. 05:44
A Klasszis Podcastban Szabados Richárddal, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkárával beszélgettünk, annak apropóján, hogy a kormány október 6-ától a kis- és középvállalkozások számára is 3 százalékos kamattal teszi elérhetővé az addig 4,5 százalékos likviditási hitelt.
Makro / Külgazdaság Daruval érkeztek, robogóval távoztak a párizsi ékszerrablók
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 16:46
Újabb részletek derültek ki a párizsi Louvre múzeum vasárnapi rablásáról. Az elkövetők profinak tűntek, négy perc alatt végeztek, de menekülés közben elhagyták Eugénia császárné koronáját.
Makro / Külgazdaság Tüntetők töltötték meg az amerikai nagyvárosok utcáit Trump politikája miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 16:09
New York és Los Angeles belvárosa mellett számos kisebb városban is tömegek vonultak az utcákra a No Kings tüntetéssorozat alkalmával. A tiltakozók Donald Trump politikáját bírálták, a kormányzási stílusát pedig diktatorikusnak tartják. 
Makro / Külgazdaság A szerencsejátékosok asztalára csapott Terézváros önkormányzata
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 15:35
A VI. kerület vezetésének elege lett a sportfogadást és a kaszinókat népszerűsítő reklámokból, ezért rendelet módosítottak, és ellenkampányt indítottak.
Makro / Külgazdaság Ha így folytatja az orosz hadsereg, 100 év alatt sem foglalja el Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 14:03
Az Economist elemzése szerint idén látványosan lelassult az orosz hadsereg előrenyomulása Ukrajnában. Öt hónap alatt mindössze az ország 0,4 százalékának megfelelő területet foglaltak el, eközben pedig legalább 100 ezer katonát veszítettek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG