Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Egy összefoglaló vizsgálati jelentés alapján a fővárosi önkormányzat gazdálkodásában Demszky irányítása alatt több esetben is kimutatható volt a politikai ráhatás
Egy összefoglaló vizsgálati jelentés alapján a fővárosi önkormányzat gazdálkodásában Demszky irányítása alatt több esetben is kimutatható volt a politikai ráhatás
Csaknem hatvanmilliárd forintos kárt okozhatott a budapestieknek Demszky Gábor főpolgármester és a korábbi MSZP-SZDSZ koalíció - írta a Magyar Nemzet a birtokába került összefoglaló vizsgálati jelentésre hivatkozva, amelyet szerdán tárgyal a Fővárosi Közgyűlés nagy értékű beruházásokat vizsgáló többpárti bizottsága.
A dokumentum szerint a költségnövekedések mögött több esetben törvénysértések állnak, nemegyszer kimutatható a politikai ráhatás, és joggal vethető fel a személyi felelősség - olvasható a napilapban.
A cikk a jelentéstervezet alapján a 4-es metrónál 51,4, a Margit híd felújításánál 8,3 milliárd, a Kossuth téri mélygarázs építésénél pedig 290 millió forint veszteségről számolt be.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Magyarország Szlovéniával is összeköti a földgázhálózatát, így hazánk már minden szomszédos országgal össze lesz kötve – ezt jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Hiába háborítja fel az uniós vezetők túlnyomó részét a magyar miniszterelnök vétója, nem sok eszközük van arra, hogy gyorsan rávegyék az Ukrajnának szánt hitel átengedésére.
Azóta nemigen lehetett hallani a Szájer József nevével fémjelzett Szabad Európa Intézetről, mióta tavaly nyáron közzétették az úgynevezett szuverenitásindexüket. Szájer József szerint ismét az Európa Napon akarnak egy új elemzéssel kijönni.
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
Ezúttal is kamattartás várható az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
Az EU statisztikai hivatalának most közzétett számai alapján februárban a 27 tagállam közül Magyarországon volt a hetedik legalacsonyabb a harmonizált fogyasztóiár-index.