2p
Szokatlanul jól áll az év elején a költségvetés, minden alrendszerben többlet jött össze.

Az év első hónapját 92,2 milliárd forintos többlettel zárta az államháztartás központi alrendszere - az adat megfelel az előzetes tájékoztatásban írtaknak.

A központi költségvetés 17,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 41,2 milliárd forintos, illetve az elkülönített állami pénzalapok 33,4 milliárd forintos többletet mutattak januárban.

Ekkora többlet egyáltalán nem szokványos januárban; tavaly például 53,8 milliárdos havi deficittel indult az év.

Dőlnek az adóbevételek

A központi alrendszer január havi 1269,4 milliárd forint összegű bevételei 42,2 milliárd forinttal magasabbak, mint tavaly januárban.

Az adat idei alakulásában nagy szerepe van annak, hogy jóval magasabbak az adóbevételek: áfából, szja-ból, szociális hozzájárulási adóból, járulékbevételekből is több folyt be, mint tavaly. Az NGM indoklása szerint ez annak köszönhető, hogy több embernek van munkája, így többet költ a lakosság fogyasztásra is; másrészt az adófizetési morál javítása érdekében hozott kormányzati intézkedések (pl. EKÁER, online pénztárgépek) javára írják az adóbevételek növekedését.

Egyes bevételek alakulása idén és tavaly januárban (Mrd Ft)

2016 2015 Változás
Társasági adó 6,96 30,662 22,70%
Áfa 244,9 211 116,07%
Jövedéki adó 74,3 78,5 94,65%
Pénzügyi tranzakciós illeték 24,203 30,59 79,12%
Szja 173,736 163,278 106,41%

Kevesebbet kell betenni az uniós pályázatokba

A központi alrendszer január havi 1177,2 milliárd forint összegű kiadásai 103,8 milliárd forinttal lettek alacsonyabbak a tavaly januárinál, mely főként a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásainak előző évhez viszonyított mérséklődésével függ össze - írja az NGM. Az uniós pályázatok késlekedése az új uniós költségvetési ciklusban ugyanis azt jelenti, hogy kevesebb állami kiadás merül fel ilyen projektek kapcsán.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG