3p
Nem lennénk a többi republikánus elnökjelölt-aspiráns helyében, nagyon csúnyán kikaptak a milliárdostól.
Donald Trump (MTI/AP/Charles Rex Arbogast)

Trump egyértelmű diadalt aratott az amerikai előválasztások keddi fordulójában, ötből öt államban nyerve meg a választásokat, a demokratáknál Hillary Clinton ötből négy államban győzött. Az ingatlanmágnás sikerét jelzi, hogy a Marylandben, Pennsylvaniában, Delaware-ban, Connecticutban és Rhode Islanden megtartott választások közül háromban is hatvan százalék fölötti támogatottsággal lett az övé a győzelem.

A Demokrata Párt várható elnökjelöltje, Hillary Clinton biztos győzelmet aratott négy államban: Pennsylvaniában 57, Marylandben 68, Delaware-ban 59, Connecticutban pedig 50 százalékkal. Rhode Island államot azonban vetélytársa, Bernie Sanders vermonti szenátor vitte el: az ottani választók 56 százaléka inkább benne bízott, mint a volt külügyminiszterben.

Egymást szidták

Philadelphiában elmondott győzelmi beszédében Hillary Clinton lényegében Donald Trump állásfoglalásaira feleselve fejtette ki álláspontját egy sor kérdésben. A többi között azt hangsúlyozta, hogy Amerika nem falakat épít, hanem akadályokat bont, nem elutasító és kirekesztő, hanem befogadó társadalom. A választási kampány során tapasztalt konkrét példákat sorolva kiállt az egészségbiztosítás Obama elnök által elkezdett reformja és a nőknek a férfiakkal azonos bérezése mellett.

Először fordult elő a kampányban, hogy Clinton Sanderst dicsérte, kiemelve, hogy egyetértenek a párt újraegyesítésének szükségességében, a klímavédelem és a melegek jogainak kérdésében. Bernie Sanders közleményben gratulált Hillary Clintonnak, de leszögezte: nem adja fel a küzdelmet, nem száll ki a versenyből.

Donald Trump a nevét viselő New York-i Trump Torony aulájában mondta el győzelmi beszédét. Győztem. Vége van - mondta, s a republikánusok elnökjelöltjének nyilvánította magát. Viszonylag rövid beszédében Hillary Clintont támadta: mint mondta, nem tartja alkalmasnak arra sem, hogy például munkahelyeket teremtsen, és felrótta neki az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás támogatását, nem mulasztva el megemlíteni, hogy ezt a férje, Bill Clinton írta alá elnökként.

Gyakorlatilag lejátszott meccs

A New York-i milliárdosnak a keddi előválasztások után már 950 delegátusa van, az automatikus elnökjelöltséghez a republikánusoknál szükséges 1237 támogató delegátusból, míg Ted Cruz 560, John Kasich 153 küldött támogatását élvezi, s Kasichnek gyakorlatilag már nincs lehetősége arra, hogy a párt elnökjelöltje legyen. A következő előválasztás jövő kedden lesz Indiana államban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG