3p
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Szlovákia komoly belpolitikai válságba süllyed Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása után. A népharag már elsodorta a (volt) belügyminiszter Robert Kalinákot, és Robert Fico kormányfő is lemondásra kényszerült. A kormány egyelőre még tartja a hatalmat, de komoly tüntetéseken követelik az előrehozott választásokat.
EPA/CHRISTIAN BRUNA

Jelenleg északi szomszédunknál az a Peter Pellegrini irányítja a kormányt, aki korábban Fico miniszterelnök-helyettese volt, és a két politikus közt közel két évtizedes a munkakapcsolat. Bár Fico látszólag önkéntes távozása szép gesztus, csakhogy ahogy azt ő is kiemelte, nem megy messzire a tűztől, hanem a Smer-SD, a legerősebb kormánypárt (Irány – Szociáldemokrácia) fejeként továbbra is a koalíciós tanács tagja marad.

Az új szlovák kormányban viszonylag kevés változás lesz, a belügyi tárca élére keresik Robert Kalinák, valamint a kulturális tárca élére a szintén lemondott Marek Madaric utódját. Ugyancsak új minisztere lesz majd az igazságügyi tárcának, amelynek eddigi vezetője, a Most-Híd szlovák tagozatához tartozó Lucia Zitnanská kijelentette, hogy nem kíván feladatot elvállalni az új kormányban.

Ennyi nem lesz elég?

Ugyan látszólag egész komoly fejcseréket hozott a botrány, de ezt sem az ellenzék, sem a szlovák közvélemény nem találja elégségesnek.

Csökkent az előrehozott választások esélye, de ez nem jelenti azt, hogy azt nem kényszeríti ki az utca - mondta Richard Sulík, a pozsonyi parlament legnagyobb ellenzéki pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak vezetője, a szlovák belpolitikai válság egyik legerősebb hangadója. Ehhez hasonló véleményt fogalmazott meg Andrej Kiska államfő is, aki szerint a lemondásoknak nem kell elégséges jelzésnek lennie arra, hogy vége legyen a tüntetéseknek.

Tízezres tüntetések – mi jön most?

Mindeközben az országban nem csitulnak a tüntetések, míg az első - néhány ezres - tömegmegmozduláson még a kettős gyilkosság kivizsgálását és az országos rendőrfőkapitány, illetve az időközben posztjáról lemondott Robert Kalinák belügyminiszter távozását sürgették, a második rendezvény szervezőinek legfőbb követelése már a Robert Fico vezette kormány távozása volt.

EPA/CHRISTIAN BRUNA

A pénteki tömegmegmozduláson - amelyre egy nappal azután került sor, hogy Robert Fico lemondott - már a Smer-SD vezető képviselőinek a közéletből való távozását és előrehozott parlamenti választásokat követeltek. A demonstráción szlovák lapok szerint csak Pozsonyban 50 ezer ember vett részt, és a szervezők további 34 szlovák, és 25 külföldi városban ígértek tüntetéseket.

Azt, hogy a főleg fiatalokból álló tömegtüntetéseket ténylegesen komolyan kell vennie a szlovák kormánynak, mi sem mutatja jobban, minthogy a korábbi demonstrációk követelései megvalósulni látszanak. Ráadásul Szlovákiában az 1989-es, még a csehszlovák időkben lezajló „bársony forradalom” óta nem láttak hasonló méretű kormányzatellenes megmozdulást, akkor az akár 500 ezer fősre hízó békés tüntetés, és az egész országra kiterjesztett sztrájk hatására sikerült megbuktatni a kommunista pártot.

Egy védhetetlen gyilkosság – részletek a Privátbankár.hu-n

A szlovák belpolitikai válság azt követően alakult ki, hogy február végén élettársával együtt meggyilkolták Ján Kuciak tényfeltáró újságírót, akit feltételezhetően a szlovák kormány és az olasz maffia kapcsolatainak vizsgáló cikkei miatt. Az üggyel mi is sokat foglalkoztunk, írásainkat itt lehet megtalálni. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG