2p

Minden szöuli lakos üzenetet kapott, hogy készüljön fel a város elhagyására.

A szöuli önkormányzat tévesen küldött ki szerdán vészjelzést a városban élők mobiltelefonjaira, amelyben arra szólította fel a szöuliakat, hogy az észak-koreai rakétakilövés miatt készüljenek fel a város elhagyására.

A riasztást helyi idő szerint reggel 6.41 órakor küldték el minden szöulinak, kilenc perccel azután, hogy a hadsereg bejelentette: Észak-Korea felbocsátott egy műholdat szállító rakétát. A belügyminisztérium azonban 22 perccel később visszavonta a riasztást, mondván, tévedés történt.

Egy korábbi észak-Koreai rakétakísérleteiről szóló tudósítást néznek emberek a szöuli központi pályaudvar tévéképernyőjén 2023. március 22-én. Fotó: MTI/AP/Ri Dzsin Man
Egy korábbi észak-Koreai rakétakísérleteiről szóló tudósítást néznek emberek a szöuli központi pályaudvar tévéképernyőjén 2023. március 22-én. Fotó: MTI/AP/Ri Dzsin Man

Egy minisztériumi tisztviselő lehetséges krízishelyzet kezelésére elrendelt sürgősségi intézkedésnek minősítette a riasztást, "miközben az észak-koreai kilövés kockázati szintjét még nem sikerült azonosítani". Szöul azonban nem tartozott az északi-koreai rakétakilövés miatt riasztott körzetek közé - fűzte hozzá, elismerve, hogy a riasztás túl későn is érkezett, és nem pontosították benne, hogy pontosan mi történik.

O Sze Hun, Szöul főpolgármestere bocsánatot kért a város lakóitól a "zavarkeltésért". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a riasztást nem tévedésből adták ki, úgy ítélték meg, hogy azonnali cselekvésre van szükség, mivel Észak-Korea ezúttal Dél-Korea irányába indított rakétát, szemben a korábbiakkal, amikor a kilövések általában a Keleti-tenger felé irányultak.

"A sürgősségi üzenet lehetett egy szolgálatban lévő illetékes túlreagálásának eredménye, de megítélésem szerint nem volt hiba a kiküldése. Biztonsági kérdésben nem köthetünk kompromisszumot, elvünk pedig, hogy a megfelelő módon reagáljunk, még ha az túlzónak is tűnhet" - mondta.

Észak-Korea  a héten erősítette meg, hogy május 31. és június 11. között műholdat tervez fellőni, a bejelentés ellen Japán és Dél-Korea mellett az Egyesült Államok is tiltakozott. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség szerdán jelentette, hogy a katonai felderítő műhold aznapi fellövése után nem sokkal az eszköz a Koreai-félsziget nyugati partjainál a Sárga-tengerbe zuhant. A kudarc okát vizsgálják - tették hozzá.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG