2p
Különös betörés zajlott le Madridban.

Ismeretlenek hatoltak be Észak-Korea madridi nagykövetségére még múlt héten, ahol órákon át fogva tartották a személyzet tagjait, és több informatikai eszközt is elloptak az épületből - közölte az El Confidencial című lap.

Az újság beszámolója szerint a kertvárosi lakóövezetben található villából az egyik alkalmazottnak sikerült megszöknie, és kiabálására a szomszédok értesítették a rendőrséget. A nő azonban nem beszélt spanyolul, így a rendőrsön tolmács segítségével tudták csak kikérdezni, és ezt követően küldtek járőrt a helyszínre. A rendőröknek a nagykövetségen ajtót nyitó, jól öltözött férfi azt állította, hogy minden rendben van, nem történt rendkívüli esemény.

Állítólag minden rendben volt

Néhány perccel később két luxusautó hajtott ki nagy sebességgel az épület kapuján, az egyikben a rendőrök felismerték az ajtót nyitó férfit - részletezte a történteket a lap, amely arra is kitért, hogy a mentőszolgálat három könnyű sérült helyszíni ellátásáról adott tájékoztatást.

A lap értesülését a spanyol belügyminisztérium megerősítette, ám a tárca részleteket nem közölt, ahogy a rendőrség sem, amely nyomozást indított az ügyben. Az észak-korai nagykövetségen sem kívántak nyilatkozni.

A spanyol lap rejtélyesnek nevezte az esetet, amely öt nappal Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök Hanoiban rendezett csúcstalálkozója előtt történt. Az üggyel kapcsolatban az El País nyomozás közeli forrásokra hivatkozva „politikai kémkedés” lehetőségéről írt.

Nagykövetség van, nagykövet nincs

Észak-Kora 2013 őszén nyitotta meg diplomáciai külképviseletét a spanyol fővárosban, ám nagykövetét 2017 szeptemberében kiutasította a spanyol kormány tiltakozásul az ázsiai ország ballisztikusrakéta-kísérletei miatt. A nagykövetség azóta csökkentett létszámmal, egy kereskedelmi megbízott vezetésével működik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG