3p
Franciaországban elege lett az embereknek a jobb és a baloldalból: évtizedek óta nem látott fordulat érik, kisöprik az eddigi politikai elitet a nemzetgyűlésből.
Megkezdődött a nemzegyűlési választás első fordulója Franciaországban. Fotó: EPA/Guillaume Horcajuelo

Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós nemzetgyűlési választások első fordulója, mintegy 47 millió választópolgár a parlament eddig baloldali többségű alsóházának 577 képviselőjét választja meg öt évre.

Egy hónappal Emmanuel Macron elnökké választása után a felmérések szerint az államfő centrumpártja, a Köztársaság lendületben (LREM) elsöprő győzelmet arathat, ami elengedhetetlen reformprogramja, mindenekelőtt a munkajogi reform elindításához.

Egy éve indultak, most kétharmaduk lehet

Az Ipsos közvélemény-kutatóintézet utolsó, szombaton nyilvánosságra hozott felmérése szerint a köztársasági elnök egy évvel ezelőtt alakult centrummozgalma, az LREM 31,5 százalékkal végezhet az élen az első fordulóban, megelőzve a legnagyobb ellenzéki pártot, a jobbközép Köztársaságiakat, akik 22 százalékra számíthatnak a 17 százalékkal harmadik helyre várt Marine Le Pen vezette Nemzeti Front előtt. A radikális baloldal 11,5, míg az eddig kormányzó szocialisták alig 8 százalékos támogatottsággal történelmi vereséget szenvedhetnek. Francois Hollande előző, szocialista államfő pártja 2012-ben 30 százalékkal nyerte meg az első fordulót.

A jobboldali tábor továbbra is jelentős, de nagyon széttöredezett és megosztott, amióta ők adják a kormányfőt Édouard Philippe személyében. A Szocialista Párt tetszhalott állapotban van, az elnökválasztáson történelme legjobb eredményét elérő Nemzeti Front pedig várhatóan nem tudja megismételni a sikert.

Előrejelzések szerint az LREM és politikai szövetségese, a Francois Bayrou vezetette centrista Modem a második fordulóban 397-427 mandátumot szerezhet, ami kétharmados győzelmet jelentene.

Évtizedek óta nem látott fordulat érik

Az új parlament összetétele mindenképpen nagyon különbözni fog a korábbitól, miután a távozó képviselőknek több mint negyven százaléka nem jelölteti magát újra. Ez kétszer annyi, mint 2012-ben. A változás az V. köztársaság 1958-as megalakulásához hasonlítható, akkor 310 új képviselő ült be az alsóházba.

A kezdő politikusnak számító Emmanuel Macron elnökké választásával a franciák a politikai élet teljes megújításnak vágyát fejezték ki. Az új államfőnek azonban azzal a nehézséggel kell küzdenie, hogy a pártja képviselőjelöltjeinek többsége, mintegy 500-an a civil társadalomból érkeznek és politikailag tapasztalatlanok. Az LREM jelöltjei között csak 28 volt képviselő található, többségük korábban a szocialisták padsoraiban foglalt helyet.

Így választanak a franciák

Franciaországban nincsen pártlistás szavazás, az állampolgárok egyéni jelöltekre szavazhatnak, akiknek viszont csak akkor van igazán esélyük bejutni a parlamentbe, ha valamelyik nagyobb párt színeiben indulnak. Az 577 körzetben 7882-en mérettetik meg magukat. Átlagéletkoruk 48,5 év, 42 százalékuk nő.

A biztos győzelemhez az első fordulóban 50 százalék plusz egy szavazatot kell elérnie egy jelöltnek. Ha egy körzetben ez senkinek sem sikerül, akkor a jövő vasárnapi második fordulóban minden, legalább 12,5 százalékot elért jelölt indulhat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG