2p

Egész iparágakat veszélyeztetne, ha túl hirtelen állítanák le az orosz energiahordozók importját.

Európa véget fog vetni az orosz energiafüggőségnek, de ha ezt egyik napról a másikra tenné meg, az súlyos recesszióhoz vezetne - jelentette ki ma Olaf Scholz német kancellár.

"A szankcióknak nem szabad jobban sújtaniuk az európai államokat, mint az orosz vezetést

- fogalmazott Scholz a német szövetségi parlamentben (Bundestag) elmondott beszédében.

Olaf Scholz német kancellár egy korábbi sajtótájékoztatón. Fotó: EPA / Tobias Schwarz
Olaf Scholz német kancellár egy korábbi sajtótájékoztatón. Fotó: EPA / Tobias Schwarz

A kancellár leszögezte: bár a háború rengeteg szenvedést hoz Ukrajnának, Vlagyimir Putyin orosz elnök a saját országa jövőjét is lerombolja vele. "Azt már látjuk, hogy a szankciók működnek. És ez csak a kezdet, mert folyamatosan szigorítunk az intézkedéseken" - mondta Scholz.

Jóllehet, hangsúlyozta, hogy Kijev számíthat Németország segítségére, megismételte: Berlin nem támogatja az ukránok által szorgalmazott repüléstilalmi zóna bevezetését Ukrajna fölött, és csapatokat sem küld Ukrajnába az orosz erők ellen. "A NATO nem száll be a háborúba" - jelentette ki.

"Nyolc évtizeden át sikerrel kerültük el a háborút Európában, ennek így kell maradnia"

- tette hozzá.

Mindazonáltal elmondta, hogy Ukrajna számíthat Berlin segítségére, és példaként említette az Ukrajnának nyújtott német pénzügyi segélyt, a katonai szállítmányokat, valamint az Oroszországot sújtó kemény szankciókat is.

Hozzátette azt is, hogy már több, mint 230 ezer ukrán menekültet fogadtak be. "Világos, hogy szeretettel látjuk a menekülteket" - fogalmazott, egyúttal méltatta az emberek "soha nem látott szolidaritását" a menekültekkel.

Ugyanakkor hangsúlyozta: kormánya nem támogatja az orosz kőolaj, szén és földgáz bojkottját. Hozzátette, hogy Németország keresi a módját, hogy lerázza magáról az orosz energiafüggőséget, egyebek között új beszállítók felkutatásával és megújuló energiaforrások használatával.

Ha túl hirtelen állnának le az orosz termékek behozatalával, egész iparágak kerülnének veszélybe, és rengetegen veszítenék el állásukat - jelentette ki a német kancellár.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG