3p

Esti összefoglaló az orosz-ukrán háború 287. napjának legfontosabb eseményeiről. 

  • Még nincsenek meg a békés rendezés feltételei Ukrajnában, de a háború legvalószínűbb kimenetele a tárgyalásos megoldás - mondta a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg szerint Oroszország egyelőre nem mutatja a jelét annak, hogy bekapcsolódna egy olyan tárgyalási folyamatba, amely Ukrajna szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartásáról szólna. Stoltenberg ugyanakkor hozzátette: az ukránokon múlik annak eldöntése, hogy mikor tartják megfelelőnek az időt a tárgyalások elkezdésére, és az is, hogy megállapodjanak a tárgyalások feltételeiről.
     
  • Oroszország kész tárgyalni, ha komoly javaslat érkezik az ukrán konfliktus megoldására, amely teljesíti Moszkva követeléseit - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szerdai moszkvai külpolitikai fórumon. Az orosz diplomácia vezetője ehhez azt is hozzáfűzte, hogy Oroszország kész lenne komoly párbeszédet folytatni a nyugati országokkal, ha ott előrelátó emberek kerülnek a kormányra.
     
  • Az ukrajnai „különleges hadművelet” elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra Oroszországban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök. Azt mondta, hogy az őszi részleges mozgósítás során fegyverbe állított 300 ezer katona közül 150 ezret vezényeltek Ukrajnában, közülük 77 ezret harcoló egységekbe osztottak be.
     
  • Vlagyimir Putyin arra is figyelmeztetett, hogy a nukleáris háború veszélye növekszik; az elnök ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy Oroszország „nem őrült meg”, és hogy saját nukleáris arzenálját pusztán védelmi elrettentő eszköznek tekinti.
     
  • Az orosz erők csapást mértek szerdán a Donyeck megyei Kurahove településre, ahol eltalálták a helyi piacot, a buszpályaudvart, valamint benzinkutakat és lakóépületeket, az eddigi értesülések alapján legalább nyolc civil életét vesztette és öten megsebesültek - közölte Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője. A tisztségviselő szavai szerint a település központját vették tűz alá rakéta-sorozatvetővel az orosz erők.
     
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt választotta meg az év emberének az amerikai Time magazin, arra hivatkozva, hogy a „pusztító orosz invázióval szemben tanúsított bátor ellenállásával” lelkesítette az ukránokat és elnyerte a világ tiszteletet. A magazin indoklása szerint „Volodimir Zelenszkij olyan módon mozgósította a világot, amire évtizedek óta nem volt példa”.

Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

  • Az illetékes ukrán bíróság 12 év szabadságvesztésre ítélt egy Luhanszk megyei papot, a Moszkvához hű ukrán ortodox egyházi „szárny” liszicsanszki templomi elöljáróját, aki információkat szivárogtatott az oroszoknak az ukrán fegyveres erők szeverodonecki állásairól - hozta nyilvánosságra szerdán az Ukrán Biztonsági Szolgálat.
     
  • Több mint 70 amerikai gyártmányú HIMARS-rakétát semmisített meg egy nagy pontosságú föld-föld csapás Krivij Rihben, az ArcelorMittal acélgyár egyik üzemcsarnokában - jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint megsemmisült két sorozatvető, további négy pedig kritikus károkat szenvedett.
     
  •  Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint összesen 15 országban 31 „gyanús csomagot” küldtek ukrán külképviseletekre. Az elmúlt héten Ukrajna nagykövetségei és tanácsadói Európa-szerte „véres” csomagokat kaptak, amelyek némelyike állatszemeket tartalmazott, amit Kijev „terror- és megfélemlítési kampánynak” nevezett.

(The Guardian, MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG