3p
Argentína végre elszánta magát, hogy megkezdje költségvetése rendbetételét, hisz annak hatalmas hiánya miatt van óriási infláció és zuhanó valutaárfolyam, és az IMF addig egy fityinget sem ad, amíg csak égetik a pénzt. Az ország 100-150 éve az egyik leggazdagabb volt a világon, azonban immár 70 éve válság válságot követ, állandóan túlköltekeznek.

Napok óta Argentínára figyel a világ, noha ott a valutaválság igen gyakori esemény immár sok évtizede. Állandóan felbukkan a populista gazdaságpolitika, melynek során az állam túlköltekezik, a hiány fedezésére pénzt nyomtat, amiből időről időre pengő lesz: már többször teljesen elértéktelenedett az ország valutája, és újat kellett bevezetni.

Ha nincs rendcsinálás, nincs pénz

Most is hasonló veszély fenyeget, de szeretnék ezt elkerülni, ezért az IMF-hez fordultak, hisz egy ilyen állapotba került gazdaságú országnak ki más adna pénzt? Kötöttek is egy szerződést, igen ám, de az IMF sem óhajtja feneketlen hordóba önteni a pénzt, így ahhoz, hogy fizessen, szükség van arra, hogy az adott ország befejezze a pénzégetést. Ezzel most szembesült is az argentin kormány, márpedig a kassza kong, nagyon kell a hitel, így elszánták magukat az intézkedésre.

Az elnök, Mauricio Macri tévébeszédben közölte népével, amit már 70 éve be kellene tartani: az ország nem költhet többet, mint amennyit megtermel. Ezért a költségvetést ki kell egyensúlyozni, egyrészt a bevételek növelésével, másrészt a kiadások csökkentésével. Klasszikus Bokros-csomag, ilyen helyzetben nem is lehet mást tenni. Megnövelik a gabonaexport vámját, ugyanakkor a minisztériumok felét megszüntetik, bár azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, melyeket zárnák be vagy vonnák össze.

Exportvám

A gabonaexportban a legjelentősebb a szója aránya, de az ország nagy mennyiségben exportál kukoricát és búzát is, tulajdonképpen 100 éve ezek miatt volt gazdag az ország, csak a mai körülmények között a mezőgazdasági export, bármilyen nagy volumenű is, kevés ahhoz, hogy az iparosodott országok szintjét elérjék vele. Mindenesetre január elsejétől egy dollár értékű exportált gabonán 4 peso vám lesz, a feldolgozott termékeknél 3 peso.

Ígéretek

Macri kormánya most azt ígéri, hogy jövőre a költségvetés kamatfizetés nélküli egyenlege nullszaldós lesz, 2020-ban pedig 1,3 százalék többlet keletkezik. Kétségkívül, az IMF-el történt júniusi megállapodás óta kevés történt, kérdés, hogy a Valutaalapnak elegendőek-e a mostani ígéretek, vagy látni akarja a konkrét intézkedések életbelépést. A kormánynak ugyanakkor el kell fogadtatnia politikáját a kongresszussal is.

Örökölt bajok

A mostani zűrök Christina Kirchner 2007-2015 közti elnöksége idejéről származnak: az elnöknő az egykori szovjet típusú kommunizmus gazdaságpolitikáját követte: államosította a cégeket, az állami költségvetésből erősen dotálta az alapvető fogyasztási cikkeket és szolgáltatásokat, többek között komoly rezsicsökkentést hajtott végre, de mindenféle fedezet nélkül, a költségvetés rovására. Macri 3 év alatt nem tudott hatékonyan megküzdeni a rá hagyott csődtömeggel, de most kénytelen lesz, ha nem akarja, hogy országa Venezuela sorsára jusson.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG