1p
A két nagy párt elnökjelöltje a lehető legszorosabb versenyben van a Fehér Ház meghódításáért - állapította meg a Voice of America
A negatív reklámok eluralták az amerikai választási kampányt. A két nagy párt elnökjelöltje a lehető legszorosabb versenyben van a Fehér Ház meghódításáért - állapította meg kevesebb mint 50 nappal a novemberi elnökválasztás előtt a Voice of America rádió.

Politikai elemzők szerint a John McCain és Barack Obama közötti kiegyenlített küzdelem miatt a hátralevő hetek nagyon intenzív kampányolást, a másik oldal elleni támadásokat ígér, negatív rádiós, tévés és internetes reklámok tömege várható. A választási hajszában a reklámokat gyakran már néhány órával azután fogyaszthatja a közönség, hogy a rivális jelöltek támadható kijelentést tesznek.
   
"Fájdalmas adók; nehéz döntések a pénztárcáknak; nem készült fel a vezetésre; ez az igazi Obama" - hangzik el a McCain-stáb egyik reklámjában. "A lobbisták állnak a színvonaltalan kampány mögött; a pénz; milliárdos adócsökkentés az olaj- és gyógyszercégeknek, de szinte semmi az Önéhez hasonló családoknak" - tartalmazza az Obama-tábor válaszreklámja, amely McCaint egyebek mellett a lobbistákhoz fűződő kapcsolatai miatt támadja.
   
A demokrata elnökjelölt stábja lépéskényszerben van azóta, hogy McCain népszerűsége erősödött Sarah Palin alelnöki jelölésének köszönhetően. Maga Obama is kijelentette, hogy keményedik a kampány, minden támadásra azonnal válaszolnak. Stábja szerint a republikánus kampány hamis vádakkal, sőt hazugságokkal igyekszik felülkerekedni. McCain frontemberei viszont azt hangoztatják, hogy Obama reklámjai pontatlanok és félrevezetők.
   

Ha most rendeznék meg az amerikai elnökválasztást, akkor a republikánus jelölt, John McCain szenátor lenne a győztes - derült ki az Intrade "választási tőzsde" szerdai adataiból.
Celinda Lake közvélemény-kutatási szakember szerint Barack Obama és John McCain személye még mindig rendkívül vonzó a választók nagy tömegei számára. Úgy tűnik, hogy a jelöltek negatív üzenetei egyelőre nem értek célba. Egy liberális szakértői csoport azt szorgalmazza, hogy az elnökjelöltek közötti három, illetve az alelnökjelöltek közötti egy vita moderátorai a valódi kérdésekkel, és ne az unalmas támadásokkal foglalkozzanak. Elemzők szerint a vitáknak a szoros versenyben központi jelentőségük lesz a szavazók döntésében; az első megmérettetés McCain és Obama között szeptember 26-án lesz a Mississippi Egyetemen.
   
Obama korábban hónapokon át népszerűbb volt republikánus vetélytársánál. Az elnökjelöltek közötti versenyfutást Sarah Palin alelnökjelöltsége tette szorossá, valamint az, hogy McCain az utóbbi hetekben "elorozta" Obamától a változás jelszavát, reformernek állítja be magát, azt ígérve, hogy megújítja Washingtont. A CNN hírtelevízióban külön szakértői fórumot rendeztek a Palin-jelenségről, arról, hogy mi tette a 44 éves alaszkai kormányzónőt egyszeriben rocksztárrá. A Demokrata Párt aggódó vezetői, látván Obama lendületvesztését, agresszív ellentámadásokat sürgettek, amelyekre nem kellett sokáig várni.
   

Ha a demokrata jelölt, Barack Obama elveszíti a novemberi amerikai elnökválasztást, akkor azt csak a faji előítéletek magyarázhatják - állította Jack Cafferty, a CNN hírtelevízió neves politikai kommentátora.

"Elég legyen, nem érdekel mit mondanak rólam, de nagyon is szeretem ezt az országot, nem engedhetem meg, hogy még egy választást elvegyenek hazugságokkal és hamis támadásokkal" - fakadt ki Obama egy nagygyűlésen.
   
A választási kampány egyik láthatatlan embere George Bush. Már az elnökjelölt-aspiránsok is kerülték a népszerűtlen elnököt, és John McCain jelöltként sem tehet mást, minthogy elhatárolódik tőle. Bush jelentős adományozói bázist tud megmozgatni pártja sikeres szereplése érdekében, de ő és környezete is tisztában van azzal, hogy nyilvános választási szereplései ronthatnak McCain esélyein, ezért amennyire lehetséges, a háttérben marad.

Sarah lemossa Obamát?
Phelpsnél még Obama és McCain is izgatóbb
A szenzációs Palin ellen küldik Clintont
Obama hírszerzési információkhoz jutott
Vakon bízhatnak Palinben az amerikaiak?
Gustav a republikánusokra is lecsapott
Obama: visszahozom az amerikai álmot
McCain tudja, hol bujkál bin Laden?
Obama úgy járt, mint Mátyás király
Clinton teljes mellszélességgel Obama mellett

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG