3p

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint minimálisan javultak a globális gazdaság idei kilátásai a szervezet előző, áprilisi előrejelzése óta. Az IMF kedden ismertetett, legfrissebb előrejelzése szerint idén a globális gazdaság 3 százalékkal nő az áprilisban várt 2,8 százalékkal szemben, a jövő évi GDP-növekedési adatot 3 százalékon tartotta a szervezet.

Tavaly 3,5 százalékkal nőtt a világgazdaság. Az áprilisi 1,3 százalékos becsléséhez képest 1,5 százalékra javította a fejlett országok idei évi növekedésére vonatkozó várakozását a valutaalap, miközben a jövő évi adatot 1,4 százalékon tartotta. Az országcsoport hazai összterméke (GDP) 2,7 százalékkal nőtt tavaly.

Az euróövezetben a tavalyi 3,5 százalékos GDP-növekedés után idén 0,9 százalékos bővülést vár az IMF, 0,1 százalékponttal magasabbat az áprilisi prognózisban jelzettnél, 2024-ben pedig 1,5 százalékost 1,4 százalék helyett.

Az idei németországi növekedési prognózisát 0,2 százalékponttal, 0,3 százalék csökkenésre rontott az IMF, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal, 1,3 százalékra javította. A német GDP tavaly 1,8 százalékkal nőtt.

Bizakodó várakozások. Fotó: Depositphotos
Bizakodó várakozások. Fotó: Depositphotos

Az amerikai gazdaság idei kilátásaival kapcsolatban derűlátóbb az IMF áprilishoz képest: az idei GDP-növekedési előrejelzését 0,2 százalékponttal, 1,8 százalékra javította, viszont a jövő évit 0,1 százalékponttal, 1 százalékra rontotta. Az amerikai GDP tavaly 2,1 százalékkal nőtt.

A fejlődő országokban 4 százalékos növekedést vár az idén az IMF és 4,1 százalékost jövőre. Az idei prognózist 0,1 százalékponttal javították, a jövő évit 0,1 százalékponttal rontották a jelentés összeállítói. Az országcsoport GDP-je 4 százalékkal bővült tavaly.

Az IMF nem módosította Kína idei és jövő évi növekedésével kapcsolatos előrejelzését áprilishoz képest, az ideit 5,2 százalékon, a jövő évit 4,5 százalékon tartotta. Kína gazdasága tavaly 3 százalékkal nőtt.

India idei gazdasági növekedése nagyobb lehet az áprilisban vártnál, a bővülés meghaladja majd a kínait. Az idei indiai GDP-növekedési kilátást 0,2 százalékponttal, 6,1 százalékra javította, a jövő évit 6,3 százalékon hagyta, miután a tavalyi növekedés 7,2 százalék volt.

Oroszország GDP-je idén 1,5 százalékkal nőhet az áprilisban várt 0,7 százalék helyett, jövőre pedig 1,3 százalék lehet a gazdasági növekedés, ami megegyezett az áprilisban becsülttel. Az orosz GDP tavaly 2,1 százalékkal csökkent.

A világkereskedelmi forgalom tavaly 5,2 százalékkal bővült, az idén az IMF prognózisa szerint 2 százalékkal, jövőre 3,7 százalékkal nő. Áprilisi becsléséhez képest az idei forgalom alakulásával kapcsolatos adatot 0,4 százalékponttal lefelé, a jövő évit 0,2 százalékponttal fölfelé korrigálták.

A Brent, a Dubai Fateh és az amerikai WTI nyersolaj árának átlaga 96,36 dollár volt tavaly. Az idén az áprilisban becsült 73,13 dollár helyett 76,43 dollár lehet, a jövő évit pedig 68,90 dollárról 71,68 dollárra módosította az IMF.

Az IMF a fejlett országokban 4,7 százalékos inflációt vár az idén ugyanúgy, mint áprilisban, ugyanakkor a jövő évi adatot 0,2 százalékponttal, 2,8 százalékra vitték feljebb. Az euróövezetben az idei várható inflációt az áprilisban becsült 5,3 százalékról 5,2 százalékra, a jövő évit 2,9 százalékról 2,8 százalékra változtatták. A fejlődő országokban az inflációt az idén 8,6 százalékról 8,3 százalékra, a jövő évit 6,5 százalékról 6,8 százalékra változtatta az IMF. Tavaly a fejlett országokban 7,3 százakkal, a fejlődő országokban 9,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

(MTI) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG