2p
Az EgyptAir járatának roncsait még mindig nem találják. Nincs kizárva a terror és az öngyilkosság sem.

Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy eltűnt hajnalban a radarképről egy Párizsból Kairóba tartó járat, 66 emberrel a fedélzeten. Akkor még nem lehetett tudni, hogy mit történt, délután azonban Francois Hollande francia államfő bejelentette: legjobb tudomásuk szerint lezuhant az utasszállító.

Az egyiptomi légyügyi hatóság azt sem zárta ki, hogy terrortámadás okozhatta az Airbus A320-as pusztulását. Azóta kutatócsapatok pásztázzák a Földközi-tengert a roncsok után kutatva, ám mindeddig hiába, bár már tegnap napvilágot láttak olyan híresztelések, miszerint a görög hatóságok vízfelszínen úszó roncsokat találtak. Később bebizonyosodott, hogy tévesen azonosították ezt a repülő roncsaival, ráadásul az EgyptAir alelnöke, Ahmed Aled a CNN-nek is megerősítette késő délután, hogy nem találták meg a maradványokat.

Mindenki nyomoz

Abdel Fattah al-Sisi egyiptomi elnök nemrég felszólította az egyiptomi hadsereget, tengerészetet, légügyi hivatalt és katasztrófavédelmet, hogy haladéktalanul kezdjék meg a gép felkutatását, továbbá utasította a repülésügyi minisztert, hogy sürgősen indítsa el a nyomozást az okok feltárásához.

Egyelőre azonban teljes a fejetlenség: nem zárható ki, hogy a gép

  • meghibásodott
  • terrotámadás miatt zuhant le
  • vagy öngyilkossági kísérlet történt.

Nem csak Egyiptom utasította a hatóságokat a vizsgálatra: Franciaországban krízisstáb alakult, Görögország pedig egy fregattot és a légierőt vetette be. A kutatások legfontosabb célpontja most a gép fekete dobozának felkutatása.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG