4p

Több sportágból is pozitív koronavírustesztekről érkeztek hírek vasárnap. És mindeközben a kormány pont most lazított a külföldön járt játékosok karanténszabályain. 

A cikk eredetileg laptársunk, az mfor.hu oldalán jelent meg. 

Eddig is lehetett olyan hazai bejelentésekről olvasni, melyek arról szóltak, hogy 1-1 játékos koronavírus-tesztje pozitív lett, vasárnap azonban hirtelen megsokasodott ezeknek a száma. Több egyesület és több sportág is érintett, miközben pont szombat este jelent meg az a kormányrendelet, mely a külföldön járt játékosok és stábtagok karanténszabályain lazított. Erre főként a nemzetközi porondon érdekelt focicsapatok miatt volt szükség, jövő héten ugyanis már kezdődnek az új szezon selejtezői. A BL-ben a Fradi érintett, az EL-ben pedig a Puskás Akadémia, a Honvéd, valamint a MOL Fehérvár FC. 

A koronavírus-fertőzöttet most azonosító sportágak közül talán a vízilabdában tűnik súlyosabbnak a helyzet. Korábban a Ferencváros, az Eger és a Debrecen férfi vízilabdacsapata számolt be pozitív tesztről, ebbe a sorba csatlakozott az UVSE. 

A fővárosi klub közleménye szerint a férfi felnőtt csapat játékosai és stábja pénteken esett át a teszteken.

"Az elvégzett tesztek 3 pozitív eredményt mutattak ki. A SOTE Klinikáján szerdán végzik el a második vizsgálatot. Az erre az időszakra esedékes edzéseket és edzőtábort lemondtuk, és a karanténban megszokott szárazföldi edzéseket fogják majd végezni a játékosok. A női felnőtt csapatunkat illetve az UVSE utánpótlását és edzőtáborozását nem érinti” - olvasható a közleményben. 

Az UVSE legutóbb szerdán, a Magyar Kupa Margitszigeten zajló végjátékában játszott a Szentessel a 9-12. helyért - és szenvedett 10-6-os vereséget -, ám a rendhagyó, többfordulós nyári kupasorozat nem sikerült befejezni, mert a címvédő FTC-Telekom Waterpolo gárdájánál négy játékos mintája lett pozitív. Ezért szerdán az esti elődöntőket, valamint az MK csütörtöki helyosztóit elhalasztották.

Jégkorong: az Újpest érintett

A lila-fehér klubnál vasárnap azonosították a koronavírusos játékost. Ancsin János szakosztály-igazgató az M1 aktuális csatornán elmondta, a magyar szövetség és a Ferencváros illetékeseivel történt egyeztetés után elhalasztják az FTC-Újpest Szuperkupa-mérkőzést, amelyre szeptember 4-én került volna sor. Emiatt a szeptember 11-én kezdődő Erste Liga egy-két héttel történő halasztását is kezdeményezni fogják. Jelenleg ugyanis az alapozás végén tartanak, amit vírus miatt újra kell kezdeniük, ha újra tarthatnak edzéseket. Erre várhatóan szeptember 3-án vagy 4-én kerülhet sor ismét. 

(Korábban készített körképünkben olvasható arról, milyen szabályokat tartanak be az egyes klubok a külföldön járt játékosokkal kapcsolatban.)

A magyar szövetség és a Ferencváros illetékeseivel történt egyeztetés után elhalasztják az FTC-Újpest Szuperkupa-mérkőzést, amelyre szeptember 4-én került volna sor.

Ancsin elmesélte, hogy a szombat reggeli edzésen az egyik játékosuk rosszul érezte magát, ezért elküldték koronavírus-tesztre, vasárnap (ma) reggel pedig értesítette a klubvezetőket, hogy pozitív eredményt közöltek vele. Az esetet minden hivatalos helyen bejelentették, a jégpálya pedig minimum egy hétig hermetikusan le lesz zárva, senki sem mehet be a létesítménybe. Hétfőn a felnőtt és a junior csapat összes tagját tesztelik, és az illetékesek ismertetik a további teendőket.

Foci: a Felcsút érintett

Az NBI első fordulójában is halasztani kell egy mérkőzést a koronavírus miatt. A vasárnap este 19 órára tervezett Puskás Akadémia-Honvéd meccs marad el, mivel a felcsúti csapatban koronavírusos esetet regisztráltak. A klub honlapja nem árul el túl sok részletet, csupán annyit, hogy az ügyben minden előírást betartva járnak el. Az MTI információi szerint azonban a felcsúti csapatnál nemcsak egy, hanem több játékos tetsztje is pozitív lett.

A Puskás Akadémia következő mérkőzését szombaton játssza, a bajnokságban a Kisvárdát fogadja, majd a legutóbbi kiírás bronzérmese 27-én az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a svéd Hammarbyhoz látogat. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG